Sue Townsend: A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója

„Ha választanom kéne Pandora és a versenybringa közt, a bringát választanám.”

(Adrian Mole)

Nem volt egyszerű kivenni a könyvtárból, mert aki előttem kikölcsönözte, elfelejtette időben visszavinni. Hónapokig. Úgyhogy elég sokat vártam rá, de megérte, ugyanis az írónőnek nagggyon jó humora van.

Mint ahogy a címből is kitűnik, ez egy napló. Egy (néha kicsit balfék) angol tinédzser fiú – Adrian Mole - szuper titkos naplója. Adrian mindenféle kertelés nélkül, igen szókimondóan mesél benne családja életéről. Az anyja álláskereséséről és a szomszéddal való szerelmi viszonyáról, (akit egyébként Adrian nemes egyszerűséggel Lucas-kukacnak hív) az apja munkanélkülivé válásáról és lecsúszásáról, vérmes nagymamájáról, az iskoláról, tanárokról, szerelméről Pandoráról, pattanásokról, csókokról, méretekről, meg egyebekről, amik egy ilyen korú fiút foglalkoztatnak. Mindezt vicces formában előadva. 

Adrian egyébként jó gyerek. Rendesen tanul, sokat olvas, házimunkát végez (!!!!) és próbálja ép ésszel átvészelni a szülei házasságának válságát:

„Suliba mentem. Zárva volt. Gyötrelmeim még azt is elfeledtették velem, hogy szünet van.”

Igyekszik felnőtt módjára viselkedni, ami nem is árt, mert miután anyja elköltözik, az apját kirúgják, így az ivásba fojtja bánatát. Nem is csoda, hogy elmarad a villanyszámla befizetése és kikapcsolják náluk az áramot. Hasonlóképp járnak a telefonnal is, bár abban már Adrian-nek is van egy kis sara.

Lehet, hogy sokan nem szeretik ezt a könyvet (első sorban a humora miatt), de nekem nagyon tetszett. Sokat nevettem rajta. Olyan egyszerű, de nagyszerű. Egyébként van több folytatás is és úgy nézem, hogy mind megvan a Minervában, úgyhogy fogok én még Adrian Mole-ról olvasni.

Egy-két kedvenc idézet:

„A pattanásaim olyan szörnyűek, hogy írni sem bírok róluk. Mindenki rajtam fog röhögni a suliban.

A vasálarcos embert olvasom. Pontosan tudom, hogy érzi magát.”

„Azelőtt én voltam az, akit vertek, most meg én vagyok, aki csak nézi, ahogy másokat vernek.”

Halványan rémlett, hogy a könyvből készült egy filmsorozat, bár emlékeimben hosszabbnak tűnt, mint valójában. Kiderült ugyanis, hogy csak 7 részes. Megnéztem belőle két részt, de elég pihentagyú, úgyhogy a többit majd talán máskor. Ha valakit érdekel, a „Jútúbon” megtalálja.

Ajándék

Na mik ezek?

 

Ezek kérem szépen az új kamion formájú huzatfogóink, amiket Anyukám és a Húgom varrt nekünk karácsonyra. :-)

Természetesen mindjárt meg is kellett őket vizsgálni...

Nagyon királyul néz ki.

Christopher Moore: Vérszívó Démonok

„Két nincs-ből nem lesz egy van.” (Christopher Moore)

Már tegnap befejeztem ezt a könyvet, de vártam egy napot az összefoglalóval, hátha az idő megszépíti. De nem szépítette meg. Nagyon beteg, nagyon fárasztó humor. Igazi Christopher Moore könyv.

A főszereplőnk – Jody – egy szép napon arra ébred egy sikátor közepén, hogy vámpír lett. Nem kérte, de az lett. Így nappal tecchalott állapotban fekszik, és csak éjszaka tud utcára menni, ami elég sok problémát vet fel. Ezért szüksége van egy „csicskára”, aki elintéz neki ezt-azt. Itt jön a képbe a másik főszereplő C. Thomas Flood, a vidéki gyerek, aki azért jött a nagyvárosba, hogy író legyen és szert tegyen egy csajra. Jody el is csavarja a fejét és rögtön össze is bútoroznak. Csakhogy egy vámpír lakótársának élete nemcsak játék és mese… És, hogy Thomasnak ne csak a „szerelmétől” kelljen rettegni, a Jody-t átváltoztató vámpír zaklatni kezdi őket. Az általa legyilkolt emberek miatt pedig a rendőrség a párocska után is nyomozni kezd.

Ennyi a nagy történet. Mint az jól látszik az összefoglalómból, ez egy vámpír történet, jobban mondva a mostanság divatos vámpír történetek kifigurázása.

A többi szereplőről mit is mondhatnék? Hajaj. Van itt két dilinyós rendőr, akik azzal küzdenek, hogy elhiggyék e, hogy léteznek vámpírok, no és Thomas munkatársai, akik éjszakánként a szupermarketben - ahol dolgoznak - szörföznek a takarítógéppel, vagy bowlingoznak az áruval. Nem hiába nevezi őket az író végig Állatoknak.

Mivel keveset jegyzeteltem olvasás közben, mert nem találtam érdekesnek túl sok részt, így nehéz idéznem bármit is. Azért megpróbálom:

„Az én utolsó asszonyom folyton a fülemet rágta, hogy miért tartom a robogómat a nappaliban. Hát, a robogó még megvan.”

„Vámpír vagyok, és se plasztikai műtét, se szülői háttér, se pénz nem tesz téged velem egyenlővé. Egy isten vagyok”

Egyébként a Vérszívó Démonoknak van folytatása is, szám szerint kettő – Totál szívás és Csak egy harapás címmel – amelyekben Jody és Thomas kalandjai folytatódnak. A Totál szívás rajta is van a listámon, de nem garantálom, hogy el fogom olvasni.

Horgolt mézeskalács

Tegnap délután a Húgom benézett az üvegajtós szekrénybe és azt kérdezte:
"-Sütöttél mézeskalácsot?"
Aztán ahogy közelebb ért:
"-Te horgoltál mézeskalácsot????"
Hehe. Íme:

A házikó saját minta alapján készült, az emberke (akit a Párom medvének nézett, mert nem ért hozzá, mert férfi...) ez alapján: 

http://greatamigurumi.blogspot.co.uk/2010/09/gingerbread-man-with-heart.html 

Szegény emberke kicsit hullámos lett a körbehorgolásnak köszönhetően, amit valószínűleg nagyon szorosra csináltam. Most olyan mintha lépne. Biztos megy haza a házikóba...

Horgolt rózsacsokor

Egy igen kerek, konkrétan 50. születésnapra horgoltam a következő rózsákat:

Elvittem őket a közelben lévő kis virágüzletbe, ahol az eladó egy szépséges csokrot varázsolt belőlük.

Szerintem nagyon szép lett, így mondtam neki, hogy valószínűleg máskor is jövök még. Mint kiderült nem először csinált ilyet, ugyanis más is horgol virágokat a közelben, és hozzá viszi csokorrá köttetni a műveit.

A csokor elkészítésében a Gabi Virágbolt volt segítségemre:
https://www.facebook.com/pages/Gabi-Vir%C3%A1gbolt-P%C3%A9cs/283601128405137
 (Pécs, Ybl Miklós utca 7/1)

Horgolt gyöngyvirág

A következő gyöngyvirágot Kata nevű munkatársamnak horgoltam:

Élőben valahogy jobban nézett ki...

Erre kellene hasonlítani a horgoltnak

A mintát itt találtam:
http://melibondre.com/blog/?p=2172
A porzókat azonban kihagytam, mert nekem így jobban tetszett. Lehet hogy mégis kellett volna. Na, majd legközelebb.

Horgolt liliom

Pontosabban húsvéti liliom, ami Erzsébet napra készült.

   

Íme az eredeti.

A mintát itt találtam:

http://www.mooglyblog.com/easter-lily-november-lily/ 

Christopher Moore: A leghülyébb angyal

„Biz’ a vágy oszlopai összeomlanak a hülyeség súlya alatt.” (Christopher Moore)

 

Vegyes érzelmekkel viseltetek ez iránt a könyv iránt. Volt, amikor jókat röhögtem rajta, de volt, hogy a fejemet fogtam annyira beteg. Bár Christopher Moore-tól mi mást várhatnánk. Csak hát nem nagyon vágytam arra, hogy arról olvassak, ahogy egy flúgos házaspár a temetőben szexel és mindezt a holtak lelkei kommentálják. Na, az egy kicsit sok volt nekem.

Története:

Egy kisfiú - Josh Barker – egy Pine Cove nevű amerikai kisvárosban tanúja lesz, amint a Télapót meggyilkolják egy ásóval. Mindezt karácsony előtt pár nappal. És ugyebár, ha a Télapó halott, akkor nincs ajándék. Így Josh Istenhez imádkozik, és arra kéri, hogy támassza fel őt. Nehogy már ne legyen karácsony.

Isten ezért leküldi a földre egyik angyalát, személy szerint a csoki mániás Razielt, akinek azonban a már említett édesség annyira leköti a figyelmét, hogy nem fogalmaz túl pontosan a feltámasztás során, így a kisvárosra szabadít egy rakás… No, de nem akarom lelőni a poént.

Nem nagyon tudnék kedvenc szereplőt kiemelni, mert egyikük sem nőtt a szívemhez. Van itt füvező rendőr, dilinyós tudós, színésznő, aki folyton hangokat hall, és a „csoki angyala” Raziel, akit a Biff evangéliuma című könyvből már ismerhetünk. És még sorolhatnám.

Elég nehéz úgy idézni belőle, hogy ne áruljak el lényeges dolgokat. De azért megpróbálom:

„A nő eszeveszetten tisztogatta az ásó nyelét, közben vigyázva, hogy ne menjen túl közel a halotthoz…

-          Azt hiszem, az ujjlenyomat rendben van – bólintott Tuck – de engem kicsit aggaszt, hogy a nyélen ott áll alkoholos filccel a maga neve. Ez árulkodó lehet.

-          Ha nem jelölöm meg a szerszámaimat, sosem kapom vissza…”

 

-          Bejössz?

-          Van forró csokid?

-          És hozzá mályvacukrom is – felelte a Démonnő.

-          Áldott legyen a mályvacukor – mondta az angyal.”

Hogy kinek ajánlanám? Aki bírja a durva beszédet és a fárasztó humort, az nyugodtan olvassa el.

Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló 2.

Szerintem én kifejezetten jó szándékú és könnyen alkalmazkodó és kedves jószág vagyok,

aki mindig kifejezetten keresi a gazdija kedvét.

Keresi, keresi, de nem találja. (Nokedli)

Íme, a Macskanapló második része. Szegény-szegény könyvesbolti eladók mennyit szívtak ezzel a könyvvel, mire megtalálták nekem. Ugyanis az árufeltöltő kollégájuk nem a szórakoztató művek közé pakolta, hanem az állattartás részlegre. Pedig ez egy szórakoztató könyv, nem is akármennyire. Urbán Szabó Krisztina pontosan ott folytatta, ahol az első rész végén abbahagyta.

Nokedli (a tipikus macska) folytatja a naplóírást a gazdi tartás tapasztalatairól, görbe tükröt tartva a macska tulajdonosok elé. Felnőtt cicaként már nemcsak a játék érdekli, hanem a politika, a kutyatartás, kerti munkák, szép szemű kandúrok és a szaporodás.

Buksi Macskanaplót olvas

Továbbra is úgy gondolja, hogy ő a ház ura és nem könnyíti meg a gazdik életét, még karácsonykor sem. Most, hogy ezt írom, Buksi nevű macskám roppant csúnyán néz rám és látom a fején, hogy azt gondolja: nem érted te ezt. Mert jó macska lévén Nokedli pártját fogja, miszerint: „a karácsonyban az a legjobb, hogy leszedem a díszeket, beviszem az ágyneműtartóba, és feldíszítem vele…” Csak az én macskáim nem az ágyneműtartóba dugják az ellopott karácsonyfadíszeket, hanem a macskaszőnyeg alá. Találtam én már az alatt hűtő mágnest, tollat, befőttes gumit és egyszer még egy szem cseresznyét is.

No de kanyarodjunk vissza Nokedlihez, aki aztán kér egy kutyát, - mert a gazdi tartás már nem kihívás számára – és meg is kapja, Dalton, a labrador személyében. Dalton egy nagy mamlasz, aki hagyja, hogy egy macska megverje, amikor úgy tartja kedve, de egy jóindulatú jószág, aki suttyomban Nokedlinek adja a husiját, mikor azt fogyókúrára fogja a lánygazdi. Hálából aztán Nokedli folyton bajba keveri szerencsétlent.

Kedvenc részeim:

„És másnap is viszkettem, meg harmadnap is, és akkor a lánygazdi éppen simogatott és egy olyan bigyusz, ami mostanában rajtam lakik, az ujjaira mászott, mire sikoltozni kezdett (a lánygazdi, nem a bigyusz, a bigyusz az elugrott), hogy úristen, ez a macska bolhás, és berakott a dobozomba, és elrohant velem oda, ahol feszt szurkálják a seggemet, állítólag azért, hogy ne legyek beteg.”

Prutyesz és a macska alagút

„Nagy szerencse, hogy a lánygazdi nem az akut betegellátásban dolgozik, nyilván annak is a buksiját simogatná, akit két perce ütött el a villamos, és a kezében tartaná a lábát, mondván, a lelki támasz ér annyit, mint egy szívmasszázs meg egy nyomókötés a főverőéren.”

A legnagyobb kedvencem pedig:

„Én pedig MACSKA vagyok! Az rendszertanilag is más, külön ellátó rendszerrel, társadalombiztosítással, nyugdíjfolyósítással, már csak a kilenc életünk miatt is! Ha az elsőben megszerezzük az öregségi nyugdíjat, nehogy má’ a következő nyolcban újra kelljen gályázni érte! És nekem ezek a gazdineveléssel folytatott – most már látom, egyre kudarcosabb – éveim duplán számítanak.”

Hát igen, valahogy én is így képzelem el a macskáim gondolatait, "beszólásait". Amikor rájuk szólok, mert valamit piszkálnak, amit nem kéne, és erre visszanyávognak, szinte hallom, ahogy megpróbálják egymásra kenni a dolgot: "a Buksi volt!" "nem igaz, mert a Prutyesz volt!"
Nagyon jó könyv, állati sokat nevettem rajta. Nokedli dumája fenomenális. Ugyanúgy ajánlom macskásoknak és nem macskásoknak, mint az első részt.

Ha esetleg, egészen véletlenül az írónő erre tévedne, akkor itt megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem: Krisztina, ugye lesz harmadik rész? Én tutira elsők között fogom megvenni.

Muse: Uprising

Ha azt mondom, hogy Muse - Uprising, akkor valószínűleg senkinek sem a következő feldolgozás jut eszébe. Pedig nagyon jó:
http://www.youtube.com/watch?v=uv7KwdOUAT8

Összehasonlításképpen itt az eredeti:
http://www.youtube.com/watch?v=HdvhU2nu09o

Nyitófül karkötő és öv

Hála rokonaimnak, ismerőseimnek és kollégáimnak, elég sok nyitófül összejött, hogy ismét horgoljak valamit.

Karkötő kék nyitófülből, kékkel körbehorgolva, és piros nyitófülből, feketével körbehorgolva

Használat közben

Öv ezüst nyitófülből, fekete kerettel

Nekem az öv a kedvencem

Használat közben

A mintát itt találtam:
http://poshpoochdesignsdogclothes.blogspot.hu/2011/03/pop-tab-dog-collar-and-matching.html
Ezen a blogon egyébként egy kutyának készült nyakörvként mutatják be. Van nagyon jó leírás képekkel illusztrálva, így aki tud angolul, bátran kipróbálhatja. (Egyébként rövid pálcákkal kell horgolni végig)

Sajnos a színes nyitófülekkel kapcsolatban az a tapasztalat, hogy a szín igen hamar lekopik róluk. Kicsit talán látszik is a karkötőkön a csücsköknél, mert már egy ideje használatban vannak.

Horgolt nárcisz

Legújabb alkotásom egy nárcisz, amit Teréz napra horgoltam:

A mintát a következő oldalon találtam (a 6 sziromhoz és a trombitához):
http://www.crochetme.com/media/p/94557.aspx
A szárát pedig egy hurkapálca alkotja körbehorgolva zöld fonallal.

Könyvmoly Párbaj negyedszer

Idén is útjára indul a Könyvmoly Párbaj, amiből persze én sem maradhatok ki. Amennyiben valaki jelentkezni szeretne, akkor azt a következő blogon megteheti, és itt olvashat még többet a Párbajról:
http://konyvmolyparbaj.blogspot.hu/

Az én választottjaim a következők:

A lista:

1. Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló 2 – Nokedli újabb kalandjai
2. Simon Tamás: Vérmacska avagy Alfi világuralomra tör
3. Simon Tamás: Vérmacska 2 – avagy a világuralom Alfira tör
4. Christopher Moore: A leghülyébb angyal
5. Christopher Moore: Mocskos meló
6. Christopher Moore: Vérszívó démonok
7. Christopher Moore: Totál szívás
8. James Herriot: Az állatorvos is ember
9. Pataki Éva: Nőből is megárt a nagymama
10. Mirtse Zsuzsa: Fogadó a négy macskához

B lista:

1. Szabó Magda: Abigél
2. Dan Brown: Angyalok és démonok
3. Stephenie Meyer: Alkonyat
4. Puskin: Anyegin
5. Jean Sasson: A fátyol mögött
6. Fekete István: Téli berek
7. J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
8. Agatha Christie: Gyöngyöző cián
9. Maggie Stiefvater: Shiver – Borzongás
10. Jeff Kinney: Egy ropi naplója

Amint az jól látható, az "A" listámra csupa vidámnak ígérkező könyvet választottam, míg a "B" listámban szerepel néhány, amit már olvastam, de szívesen újraolvasnék. A Párbaj 2013. november 2-án 16:00-kor kezdődik.

Vicki Myron és Bret Witter: Dewey, A könyvtár macskája

„Könyvmolyok volnánk mindannyian? Legyünk azok! Kapjuk el a könyvolvasó lázat.”

Vicki Myron

Ez nem az a tipikus harsányan röhögős könyv - bár vannak benne vicces részek is - hanem egy igaz történet egy macskáról, aki az Iowa állambeli Spencer városában élt a könyvtárban, legtöbbek nagy örömére.

Deweyt (teljes nevén Könyvmoly Dewey, vagy, ahogy Spencerben mondják Dewey Readmore Books) 1988. január 18-án a könyvtár könyvledobójában találta meg Vicki Myron, az igazgató. A kiscica akkor alig néhány hetes volt. Hosszas tanácskozás után a személyzet úgy döntött, hogy megtartják őt. Mint egy nagy család együtt gondoskodtak Dewey-ról, aki innentől otthonának tekintette a könyvtárat és „szigorú időbeosztás szerint” élte életét a polcok között. Mint például:

„7:30: Mama megérkezik. Reggelit kérni, de nem túl hevesen.”

„9:00-10:30: Ajtó nyitva. Üdvözölni a látogatókat. A kedvesek nyomába szegődni, az utálatosakat levegőnek nézni…”

Persze nem mindenki nézte jó szemmel, hogy egy macska sétál fel-alá a könyvtárban. Időnként panasz leveleket kaptak egyik-másik olvasótól, de ahogy Dewey megtanulta, hogy kinek érdemes az ölébe ülni és kit kell nagy ívben elkerülni, úgy rendeződtek ezek a gondok. Sőt, Dewey egyre több új látogatót vonzott a könyvtárba. A közösség részévé vált, részt vett a gyerekeknek tartott felolvasásokon, foglalkozásokon, mindenkihez volt egy kedves dorombolása. A híre igen messzire eljutott, szerepelt újságokban és még egy Japán forgató csoport is megörökítette egy napját. Íme az erről készült videó:

http://www.youtube.com/watch?v=kKHgV5Io6F0 

Dewey 19 éven át hozott vidámságot és szeretetet a könyvtár dolgozóinak és látogatóinak életébe. Sokaknak a szívéhez nőtt. Vicky karjai között halt meg, s egyik kedvenc játékszere, Marty egér társaságában hamvasztották el, hogy ne legyen egyedül.

„Majd Kay bedobta az első lapát földet, és mindörökre eltemette Dewey hamvait a gyerekkönyvtár ablaka előtt… Ahogy Kay visszatette a köveket Dewey végső nyughelyére, felnéztem, és láttam, hogy a kollégák ott állnak az ablakban, és némán néznek bennünket.”

A spenceri könyvtárnak jót tett Dewey jelenléte. Állítólag Amerikában több olyan könyvtár is van, ahol macskát tartanak. Én simán el tudnám képzelni, hogy a Minervában is szaladgáljon egy. Lehet, hogy akkor nem csak „leadnám a rendelést” a pultnál, hanem a polcok között a macska által kísérve választanék magamnak könyvet.

Spencer város könyvtárának honlapja:

http://www.spencerlibrary.com/dewey.shtml

A könyv honlapja:

http://www.deweyreadmorebooks.com/

Zene, zene, zene

http://www.youtube.com/watch?v=uC26DHMmX1o

Lehet, hogy lassan meg kellene néznem ezt a mesét. Vajon ugyanolyan jó, mint a zenéje?

Suzanne Collins: A kiválasztott

„Szeretsz engem. Igaz vagy nem igaz?” (Peeta Mellark)

Íme, Az Éhezők Viadala-trilógia 3. része. Nem tudom eldönteni, hogy tetszett vagy sem. Egyik percben így gondolom, a másikban úgy. Elolvastam, mert kíváncsi voltam, és mert egész jól lekötött, de végig vártam azt a pillanatot - ami a 2. részben egyszer csak eljött – amikor mintha mellbe vágtak volna, azt mondom, hogy „de durva”.  Eltelt 100 oldal, majd 200, de csak nem jött az a pillanat.

Katnisst kimentik az arénából a 75. Viadalon, és az elpusztultnak hitt Tizenharmadik Körzetbe kerül, ami a lázadók főhadiszállása lesz. Peeta pedig a Kapitólium fogságába esik. Katniss lesz a lázadók „példaképe”, a Fecsegőposzáta, aki erőt ad az embereknek, hogy megpróbálják legyőzni a Kapitóliumot. Azonban míg ő Snow elnök megölését tűzi ki céljául, a Tizenharmadik Körzet vezetői leginkább tévés szerepet szánnak neki, melyben fecsegőposzáta öltözékben kell bíztatnia a lázadókat. Mondanom sem kell, hogy ez nincs ínyére, mint mindig, most is megy a saját feje után.

És most SPOILER:

Marhára nem tetszett, hogy a kedvenc szereplőim a történet folyamán szépen sorban elhullottak. Nem ám csak úgy néhányan. Majdnem mindenki. Aki pedig életben maradt, az egy életre megnyomorodott testileg és lelkileg. De nagyon durván. Ugyan a jó győzött, de ennek az ára olyan iszonytató volt, hogy a végén már nem nagyon tudtam örülni.

De legalább megtudtuk, hogy Katniss melyiket választotta a két csávó közül…

Nagyon kedvelt szereplők: Peeta, akinek emlékeit átformálta a Kapitólium és „igaz vagy nem igaz” játékkal próbálja valós emlékeit kiválogatni a hamisak közül. Haymitch, aki még mindig egy furcsa szerzet. Johanna Mason, a humora miatt. No és persze Katniss és Finnick.

„Lenn a mélyben megpillantom Finnicket, aki kétségbeesetten kapaszkodik a létrába, miközben három mutáns próbálja lerángatni. Amikor az egyikük hátrarántja Finnick fejét, hogy átharapja a torkát, valami bizarr dolog történik. Mintha én lennék Finnick, és a szemem előtt lepörögnének az életem képei. Egy hajó árbocát látom, egy ezüst ejtőernyőt, a kacagó Magst, a rózsaszín égboltot, Beetee háromágú szigonyát, Annie-t menyasszonyi ruhában, a part menti sziklákat nyaldosó hullámokat. Aztán vége.

Leakasztom a Holót az övemről, és sírástól elcsukló hangon ismételgetem, hogy éjfürt, éjfürt, éjfürt. Aztán elengedem a Holót. Ahogy a többiekkel a falhoz lapulok, hatalmas robbanás rázza meg a párkányt…”

Bár nem volt olyan jó, mint a 2. kötet, azért egy elolvasást mindenképpen megérdemel.

„Peeta meg én szomszédos cellában raboskodtunk a Kapitóliumban. Jól ismerjük egymás üvöltését.” ( Johanna Mason)

Jules Verne: Nemo kapitány

„A felső vízréteg oly rettenetesen háborgott, hogy ötven méterre kellett leszállnunk a tenger mélyébe, hogy végre megpihenhessünk. S milyen csend, milyen békesség, milyen nyugalom honolt itt a mélyben! Ki gondolná, hogy fent az óceánon rettenetes vihar tombol?”

(Jules Verne: Nemo kapitány)

Ez egy nagyon jó könyv, feltéve, hogy az ember nem utolsóként olvassa a Könyvmoly párbajon úgy, hogy szorítja a határidő. Amúgy szeretem, már máskor is olvastam, de ebben a helyzetben nagyon irritált az, amikor az író hosszú bekezdéseken át mutatja be a tengerek, óceánok élővilágát. Ilyen hal, olyan korall, amolyan kagyló. Egy kis moszat, egy kis rák. Ja és még néhány cet, meg bálna, meg stb. Sebaj, kicsit lassan ugyan, de újfent végigolvastam. Azért most sem volt rossz.

A történet szerint Pierre Aronnax egyetemi professzor (a Párizsi Természetrajzi Múzeum igazgatóhelyettese, A legmélyebb tengerfenék titkai című mű szerzője), a segédje Conseil és egy Ned Land nevű szigonyos az óceánba esik, amikor az Abraham Lincoln nevű fregatt fedélzetén egy különös tengeri szörnyet próbálnak felderíteni és elpusztítani. Egészen véletlenül az adott „szörny” tetejére kapaszkodnak fel, amiről kiderül, hogy tengeralattjáró és egyébként Nautilus névre hallgat. Kapitánya, Nemo szakított a társadalommal és jó néhány társával a tenger alatt él. És aki egyszer az Ő hajójára lép, többé nem szabadulhat. Így válnak hőseink a Nautilus és Nemo foglyává és megkezdődik hihetetlen utazásuk a tengerek és óceánok mélyén. Részt vesznek víz alatti temetésen, vadásznak lakatlan szigeten, óriás polipokkal hadakoznak, eljutnak a Déli-sarkra. Míg a professzor és segédje jól feltalálja magát ebben a környezetben és élvezik a hajón töltött időt, addig Ned Land leginkább a szökésen töri a fejét.

A kedvenc szereplőm a 419. oldalig Nemo kapitány. Titokzatos, intelligens ember, aki időnkét napokra eltűnik. Szenvedélyesen gyűjti a víz alatti világ kincseit, és több nyelven is feljegyzéseket készít útjairól.

Aztán a mű végén egy másik arcát is megismerhettem, amit annyira már nem szerettem.

Többször is megfilmesítették ezt a könyvet. Az én kedvencem az 1997-es változat, amiben Michael Caine játsza Nemo kapitányt. Totál más, mint a könyv. Például míg a könyvben Nemo családja meghalt és ezért is „vonult” az óceán mélyére, addig a filmben a lánya (Mara) a Nautilus egy elrejtett részében él.

Íme, ez volt hát az utolsó összefoglalóm. Ezennel teljesítettem a 3. Könyvmoly párbajt (számomra 2.-at). Köszönet mindenkinek, aki elolvasta, elolvassa az összefoglalóimat. Örömmel fogadok minden építő kritikát, legyen az negatív, vagy pozitív.

Suzanne Collins: Futótűz

     Ez a könyv Az Éhezők Viadalának 2. része. Nagyon megosztja az olvasóközönséget, mert van, aki szereti, de van, aki csalódott benne. Először én is azt gondoltam, hogy az írónő nem tudja felülmúlni az első részt, pedig de. Nagyon. Az első rész is nagyon jó volt, de az a másodikhoz képest kutya füle. Persze ez is tele van mindenféle borzalommal. De egy nagyon jól kitalált történet sok-sok meglepetéssel, durva fordulatokkal. Nekem annyira tetszett, hogy ezt olvastam evés közben és alvás helyett.

     Az eleje nem volt olyan izgi (a Győzelmi Körút), de a folyamatos feszültség miatt olvastatta magát. Aztán amikor kiderült, hogy az idei Viadalra mit találtak ki a szervezők, felpörögtek az események. Onnantól le sem tudtam tenni.

Előzmények:

Ugyebár Katniss és Peeta a szervezőket „kijátszva” megnyeri a 74. Éhezők Viadalát. A Viadalt, amelyre Panem országának 12 körzete egy-egy 12 és 18 év közti gyermeket sorsolt és küldött (kötelezően), hogy életre-halálra megküzdjenek egymással. Ketten nyernek egy olyan versenyen, ahol csak egy győztes lehet és a trükközésükkel sikerül magukra haragítani a Kapitólium vezetőit, akik aztán bosszúra szomjaznak.

    Most szólok, hogy a kritikám innentől erősen SPOILER gyanús, bár a végét nem írom le és próbálok minél kevesebbet közölni.

   A körzetek, felbuzdulva Katniss és Peeta bátorságán, lázongani kezdenek. A Kapitólium keresztülgázol mindenkin, aki szembeszáll vele. Gondolkodás nélkül gyilkolják a felkelőket. Snow elnök (csak hogy tudassa a néppel, hogy hol a helye) kihirdeti a következő Viadal menetét.

    25 évente kötelezősen megrendezik az úgynevezett Nagy Mészárlást. És mivel ebben az évben a 75. Viadal következik, a szervezők még véresebbre tervezik azt, mint az eddigieket. A 25. évfordulón a körzeteknek kellett megszavazniuk, hogy mely gyerekeket küldik Viadalra. Az 50. évfordulón minden körzetnek kétszer annyi kiválasztottat kellett küldeni. És a 75. évfordulón pedig a kiválasztottakat a Viadal eddigi győztesei közül sorsolják ki, „emlékeztetőül, hogy még a legerősebb lázadó sem győzheti le a Kapitóliumot”.

   Tehát azok az emberek, akik egyszer már túlélték ezt a szörnyűséget és azóta rémálmokkal küzdenek és késsel a kezükben alszanak, alkohol vagy drogfüggők lettek annak következtében, hogy nem tudták feldolgozni a velük történteket, most újra az arénába kényszerülnek. A korábbi győztesek közül sokan jó barátok lettek, amikor egy-egy Viadalon a Kapitóliumban mentorként összetalálkoztak. Most ezeket a jó barátokat arra kényszeríti a Kapitólium, hogy gyilkolják halomra egymást.

    Azonban az ország vezetői alábecsülték az általuk elnyomás alatt tartott embereket. Amint az új (régi) kiválasztottak túlteszik magukat a fájdalmon és belenyugszanak a sorsukba, egy cél lebeg a szemük előtt. Minél több borsot törni a Kapitólium orra alá akár a cselekedeteikkel, akár szavakkal. Hisz mindegyikük úgy gondolja, hogy meg fog halni, akkor meg minek fogja vissza magát.

A kiválasztottak nagy része nem egymás gyilkolásával tölti az idejét az arénában, hanem megpróbálnak összefogni, hogy túljárhassanak a Játékmesterek eszén.

Kedvenc szereplők:

Katniss, a fecsegőposzáta. Cinna, aki nem ezt érdemelte. Peeta, akit ebben a részben sikerült megkedvelnem. Haymitch, aki nagy meglepetéseket tud okozni. Mags, a nagybetűs MENTOR. Na és Finnick, akiről mindig Poszeidón jutott eszembe.

   Ezek után már nagyon várom a könyvből készülő filmet, ami ha jól tudom, év vége felé kerül a mozikba. Emellett pedig tűkön ülök, hogy mikor nyit a könyvtár és vehetem ki a 3. részt.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

         Mivel láttam az ebből készült filmet (amit nagyon imádok), úgy gondoltam, hogy itt az ideje a könyv elolvasásának. Gyorsan ment, mert nagyon élveztem. Iszonyatosan jó könyv.

    A történet Észak-Amerikában játszódik, Panem országában, ahol a Kapitólium elnyomása alatt tengődik 12 körzet. Réges régen ezek a körzetek fellázadtak a Kapitólium ellen, aki viszont leverte őket, és azóta (csak, hogy tudják hol a helyük) minden évben egy-egy 12 és 18 év közti lányt és fiút kell küldeniük Az Éhezők Viadalára. Hogy aztán a 24 résztvevő utolsó véréig küzdjön egymással. Mindezt persze tv show formájában közvetítik a Kapitólium lakóinak szórakoztatására. 

      A főszereplő, Katniss Everdeen a Tizenkettedik körzetből. Miután a 12 éves húgát sorsolják ki résztvevőnek a Viadalra, ő önként jelentkezik helyette. Katniss szemszögéből követhetjük végig az eseményeket a felkészüléstől, a versenyen át a győztesek ünnepléséig. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy Katniss túléli.

      Olyan ez, mint egy nagyon durva valóságshow. Egy Big Brother, vagy egy Való Világ, ahol az embereket nem kiszavazzák, hanem kinyírják. A résztvevők itt is sokfélék. Van, aki kisgyerek korától kezdve edz, izmos, kisportolt gyilkoló gép. Van, aki pici, de fürge és ravasz. Van bombaszakértő, meg álcázás mestere. Míg egyesek gondolkodás nélkül gyilkolják halomra akit csak érnek, mások meglapulnak és így próbálnak túlélni. Gondolván, hogy majd a többiek kinyírják egymást. De előbb vagy utóbb mindenkiből gyilkos lesz, ha életben akar maradni.

Nagyon sok olyan jelenet volt, ami (nyilván időhiány miatt) kimaradt a filmből, pedig még jobban feldobta volna azt. Ezek miatt is érdemes elolvasni ezt a könyvet.

     Kedvenc szereplő? Sok van. Katniss. A stílustanácsadója Cinna. És a Tizenegyedik Körzet aprócska résztvevője, Ruta. Ő lesz Katniss szövetségese, míg az Első Körzet fiú részvevője meg nem öli. Ruta Katniss karjai között hal meg. Na, az egy nagyon kemény jelenet volt. Igazi sírós rész, ahogy Katniss egy, az édesapjától tanult altatódalt énekel a haldokló kislánynak.

     „Ruta lehunyja szemét, a szempillája remeg. A mellkasa még emelkedik és süllyed, de már alig érezni. Nem bírom tovább, könnyek gördülnek le az arcomon. De be kell fejeznem a dalt, ennyivel tartozom Rutának.

A láperdő mélyén, messze elbújva

A holdfényben, a levéltakaró alatt,

Felejts el minden bajt s bánatot,

S reggelre a szomorúságnak nyoma sem marad.

Itt biztonságban vagy, nem fázol,

A százszorszép megóv mindentől.

S a holnap valóra váltja az álmaidat

Drága kicsikém, úgy szeretlek.

Minden elnémul, a világ mozdulatlanná dermed. Aztán a fecsegőposzáták is énekelni kezdik a dalt.”

Annyi mindent ki lehetne még emelni, de inkább olvassátok el.

Zene

Azt hiszem, hogy megártott a 40 fokos meleg, mert ma este ez tetszett meg a You Tube-on:
https://www.youtube.com/watch?v=Feazzptg0ms
Elég messze áll az én zenei ízlésemtől, de ez van. Tetszik.

Ray Bradbury: A tetovált ember

„Elszáll a szerelem, hogyha nem vigyázzák, meghal a szerelem, ha börtönben tartják.”

Marionett Rt.

Ez előtt a könyv előtt sosem hallottam Ray Bradbury-ről. Nem is tudom, hogy miért akartam pont ezt elolvasni, de elég sok utánajárás kellett a beszerzéshez, mert csak antikváriumban kapható. Ott is csak hosszú várólistával. Nagyon változatos könyv. Néha utáltam, máskor imádtam. Elég sokáig tartott mire átrágtam magam rajta.

Története: A mesélő gyalogtúrája során, egy este találkozik össze a tetovált emberrel, akinek testét teljes egészében „bőrfestmények” díszítik. Amik éjszaka megelevenednek és történeteket mesélnek az őket szemlélőknek. Egészen pontosan 18 történetet, melyek egytől-egyig egy lehetséges jövőt vázolnak fel. Elég nyomasztóak, de emellett nagyon tanulságosak. Természetesen mialatt a tetovált ember alszik, a mesélő végig is nézi az összes mesét, mígnem elér a bal lapockán található ködös folthoz, ami - ha valaki elég időt eltölt a férfi társaságában - megmutatja a szemlélőnek a halálát...

Voltak kedvenc történeteim, mint például A róka és az erdő, a Marionett Rt, vagy A város, bár ebből a 3-ból 2 halállal végződött. (Nagyjából ez volt az arány végig.)

Bradbury igen színes fantáziával rendelkezett és messze megelőzte korát a témaválasztásban. Gondoljunk csak bele, ezt a könyvet 1951-ben adták ki először és olyasmikről ír benne, mint az űrutazás, emberszabású robot, időutazás, vagy a gombnyomásra működő konyha.

Állítólag 1969-ben film is készült 3 történetből, de nekem sajnos nem sikerült ráakadnom sehol. 

Horgolt magnólia

A következő virágot Anna napra horgoltam egy kolléganőmnek. Az összehasonlításhoz teszek ide képet "rendes" magnóliáról is.

Azt nem mondom, hogy nem lehet megállapítani, hogy melyik a horgolt, de azért egész hasonlóak. :-)
A mintát itt találtam:
http://www.crochetnmore.com/magnoliablossom.html

Hosszabb zene...

Ez egy hosszabb levegővételű videó, de érdemes megnézni. Én nem ismerem magát a játékot, de a zenéjét imádom.
http://www.youtube.com/watch?annotation_id=annotation_229269&feature=iv&src_vid=6DVwOiNP94Q&v=hZtgRcz_d2g

Zene a forróság ellen

Ringat a víz, A kis hableány című meséből:

https://www.youtube.com/watch?v=Up6Tt5T5iZE

Mai zene adag

https://www.youtube.com/watch?v=nG6GNWhhm1I

Az éhezők viadala

Imádom a filmzenéket, így most következzék a Safe & Sound, Az éhezők viadala című filmből:
https://www.youtube.com/watch?v=stC8sIIXOC4

Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában

Pár éve, a régi munkahelyemen netről rendeltünk könyveket és a kolléganőm, aki beszállt a műveletbe, egy Rejtő összest szemelt ki magának. Ahogy meghozta a futár a csomagot, ő rávetette magát - nem a futárra :-) - és olvasni kezdte. Közben pedig olyan jóízűeket nevetett, hogy arra gondoltam, egyszer én is nekiállok egy Rejtő könyvnek. A Párbaj erre remek alkalomnak bizonyult, így kíváncsian vágtam bele ebbe a műbe. Lehet, hogy túl sokat vártam tőle, de nekem nagyon furcsa volt. A humora elég fárasztó. Néha alig vártam, hogy vége legyen, de azért izgatta a fantáziámat, hogy mi sül ki belőle.

A történet nagyjából annyi, hogy a három főszereplő, Csülök, Tuskó Hopkins és Senki Alfonz a francia légió egyik sivatagi erődjéből elindul felkutatni egy Yvonne nevű lány öccsét, aki egy büntetőtáborban raboskodik. Ahol nagyon furcsa állapotok uralkodnak. Hogy leleplezzék az ott folyó nagyszabású pénzügyi átverést, egy levelet kell kézbesíteniük a francia hadvezetésnek.

A humora fárasztóságát, hadd próbáljam meg egy idézettel szemléltetni:

„…Ezt a Potrient üldözi a balszerencse. Valaki ellopta a kulacsát. Kemény büntetés a sivatagban, meneteléskor. Pedig már öt órakor hajnalban indultunk. …

Estig menetel víz nélkül.

A Szaharában! …

Mi nem szenvedtünk annyira. Ez az ügyes Hopkins szerzett valahol egy üveg vizet. Egy teljes napi adagnak megfelelőt. Csoda, hogy honnan.”

És tele volt ilyenekkel. Nem mondom, hogy nem mosolyogtam rajta, de az visítva nyerítéstől nagyon messze álltam. Különösebben nem sikerült megszeretnem egyik szereplőt sem, így nem tudnék kedvencet kiemelni. Olyat viszont igen, aki marhára idegesített, és ez nem más, mint Csülök, aki az egészet elmeséli.

Hogy jobban megértsem ezt a könyvet, megnéztem a belőle készült filmet. Egy-két dologban megvilágosodtam. Nem volt rossz, de jó sem, és elég hosszú 80 percig tartott, és nagyon örültem, amikor vége lett… Ez a film le sem tagadhatná, hogy Bujtor István rendezte. Ezt viszont szerettem benne. :-) Nem tudom más hogy van ezzel, én bírom az általa kreált bunyó jeleneteket.