Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló

Mikor ezt a könyvet megvettem, balga módon már a buszmegállóban elolvastam az első bekezdést. Ami azonnal megfogott…

„Tegnap végre elszántam magam, és szert tettem egy saját, külön bejáratú gazdira. Tudom, hogy nagy felelősség a gazditartás, de igazán felkészültnek éreztem magam, elolvastam egy csomó könyvet a gazdik szokásairól meg sajátos szükségleteikről, és úgy gondoltam, hogy már elég nagy macska vagyok ahhoz, hogy saját gazdim legyen.”

Ezek után alig vártam, hogy hazaérve belevethessem magam.

A főszereplő Nokedli (a tipikus macska) elkezdi trenírozni a lány és a fiúgazdit (ő csak így hívja őket), és megfigyeléseiről naplót vezet, melyben hitelesen leírja a macska tulajdonosok életét. Miszerint az ember munka után hazamegy, összeszedi a macskajátékokat (szőrmók egeret, sípolós egeret, gumi labdát, rongy labdát, műanyag labdát, játék mackót…), visszarámol a kipakolt fiókokba és szekrényekbe, felszedegeti az asztalról lefötört, játék gyanánt használt reklám újságokat, feltörli a víztócsát az itató körül. Mikor fáradtan ledobja magát az ülőgarnitúrára, megjelenik Őnagysága a macska és követeli a röpke egy-két órás simogatás és játék adagját, aztán persze a vacsoráját. Kétszer. Jobb esetben. Mert hogy a macskák legszívesebben óránként ennének. Ha hagynánk. Emellett természetesen úgy gondolják, hogy Ők az urak a háznál, a gazdi csak megtűrt személy, aki arra jó, hogy enni adjon.

Én személy szerint kettő ilyen huligán macskával élek együtt, úgyhogy teljesen átérzem a könyvben szereplő gazdik problémáit. De olyan hihetetlenül szuper szöveggel írja le mindezeket, hogy időnként fetrengtem a röhögéstől. Bizony egy-egy jelenetben ráismertem az én cickányaimra. A stílusról pedig sokszor jutottak eszembe Kern András elfogott levelei.

Kedvenc szereplő: Nokedli

Kedvenc részek:

„… a lánygazdi egy titokzatos helyre jár, úgy hívja, hogy „dolgozó”, és állítólag azért teszi, hogy legyen pénze macskakajára. Járhatna gyakrabban is, mert elég kevés kajára van pénze!”

„… a padláson lakik a barátom. Még nem láttam, de egész éjjel morzézott nekem, én meg vissza, és megbeszéltünk egy focimeccset is! Sajnos, a nevét elfelejtettem megkérdezni, de azt hiszem, úgy hívják, hogy „az a kib…szott pele”, legalábbis a lánygazdi ezt motyogta, amikor az éjszaka közepén a lesszabályról vitatkoztam vele. Szép név! De nekem az enyém is tetszik.”

 És a legnagyobb kedvenc, ami hűen tükrözi a macskák gondolkodás módját:

„Aztán fél egy körül felébredek, hogy éhes vagyok, de tapintatos is vagyok, mert megfigyeléseim szerint ilyenkor a lánygazdi még nem éhes, szóval türelmesen várok egészen háromnegyed egyig, és csak akkor kezdem a mancsommal szétfeszegetni a lánygazdi szemhéját.”

Nagyon aranyos és nagyon jó humorú könyv. Akinek van macskája, azért olvassa el, akinek nincs az, meg azért. 

Kepes András: Matt a férfiaknak

Egy átlagos augusztusi napon besétáltam a könyvtárba és mivel az általam előre összeírt könyvek közül a Könyvtáros Néni egyet sem talált meg („pedig a számítógép szerint bent kellene lennie…”), elkezdtem nézelődni. És egy közeli polcról megszólított ez a remekmű. Igen elgondolkodtató olvasmány. Vajon nevelném-e a gyermekemet a Polgár-módszer szerint?

„Polgár László nevelési elve: korán kezdeni, sokat tanulni, és egy dologra összpontosítani.”

A könyv lényegében Polgár Judit életéről szól, de sokat megtudhatunk nővéreiről: Zsuzsáról és Zsófiról is. Kicsi koruktól kezdve (Judit például 5 évesen kezdte) tanultak sakkozni, napi 8 órán át. Megtudhatjuk miért nem jártak iskolába, hány évesen „lőtték az első nagy vadat”, hogy viselték a felnőtt férfi sakkozók, amikor 10-12 éves kislányokként megverték őket, milyen pszichológiai hadviselést folytatnak egymás ellen a versenyzők egy-egy sakk versenyen.

Kepes nem csak Polgár Judit elbeszélése alapján írta ezt a könyvet, hanem elkísérte őt versenyekre, s így maga is részese lehetett az eseményeknek, amikről beszámol.

Megismerjük Judit érzelmi szekundánsát, férjét Gusztit, aki igyekszik támogatni őt a versenyek alatt.

„Miközben Judit sakkozik, Gusztáv a Credit Suisse-palota folyosóján babakocsiban tologatja Hannát. Szeretne, szegény, Judit közelében lenni, de felesége számára most az igazi segítség az, ha tudja, kislányuk biztonságban van a papa felügyelete mellett. Guszti mellé szegődöm, hogy ne érezze magát olyan kirekesztettnek, és együtt tologatjuk a babakocsit. Hogy erről a látványról mit gondolhat az a több száz ember, aki az elegáns csarnokban azért tülekszik, hogy saját szemével láthassa a sakklegendákat, miközben két férfi, a versenyre fittyet hányva, egy mellékfolyosón babakocsit tologat…?”

Nagyon tetszett ez a könyv. Megkedveltem Kepes írás módját. Sakkozni ugyan nem tudok, de minden elismerésem Polgár Judité. Rendkívüli eredményeket ért el, és reméljük még fog is.

Kedvenc rész: „…előfordult, hogy amikor egy parti előtt kiraktam a kabalaoroszlánomat, amit az egyik edzőm adott, hogy erőt öntsön belém, felnőtt férfi ellenfelem mosolyogva benyúlt a táskájába, elővett egy kabalatigrist, és szembeállította az én oroszlánommal, hogy akkor harcoljanak ők is egymással.”

Olvasás közben eszembe jutott, hogy a első munkahelyemen Jenő nevű munkatársunknak a névnapjára egy olyan sakk készletet vettünk, amelyben a bábuk szerepét kis snapszos poharak töltik be. Ha valakinek leütik egy figuráját, meg kell innia a tartalmát. (Durvább meccseken minden lépésnél ki kell inni a figura pohár tartalmát) Vajon egy egyszerű halandó embernek egy ilyen parti során lenne esélye megverni az amúgy számára legyőzhetetlen Polgár Juditot? :-)