Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló

Mikor ezt a könyvet megvettem, balga módon már a buszmegállóban elolvastam az első bekezdést. Ami azonnal megfogott…

„Tegnap végre elszántam magam, és szert tettem egy saját, külön bejáratú gazdira. Tudom, hogy nagy felelősség a gazditartás, de igazán felkészültnek éreztem magam, elolvastam egy csomó könyvet a gazdik szokásairól meg sajátos szükségleteikről, és úgy gondoltam, hogy már elég nagy macska vagyok ahhoz, hogy saját gazdim legyen.”

Ezek után alig vártam, hogy hazaérve belevethessem magam.

A főszereplő Nokedli (a tipikus macska) elkezdi trenírozni a lány és a fiúgazdit (ő csak így hívja őket), és megfigyeléseiről naplót vezet, melyben hitelesen leírja a macska tulajdonosok életét. Miszerint az ember munka után hazamegy, összeszedi a macskajátékokat (szőrmók egeret, sípolós egeret, gumi labdát, rongy labdát, műanyag labdát, játék mackót…), visszarámol a kipakolt fiókokba és szekrényekbe, felszedegeti az asztalról lefötört, játék gyanánt használt reklám újságokat, feltörli a víztócsát az itató körül. Mikor fáradtan ledobja magát az ülőgarnitúrára, megjelenik Őnagysága a macska és követeli a röpke egy-két órás simogatás és játék adagját, aztán persze a vacsoráját. Kétszer. Jobb esetben. Mert hogy a macskák legszívesebben óránként ennének. Ha hagynánk. Emellett természetesen úgy gondolják, hogy Ők az urak a háznál, a gazdi csak megtűrt személy, aki arra jó, hogy enni adjon.

Én személy szerint kettő ilyen huligán macskával élek együtt, úgyhogy teljesen átérzem a könyvben szereplő gazdik problémáit. De olyan hihetetlenül szuper szöveggel írja le mindezeket, hogy időnként fetrengtem a röhögéstől. Bizony egy-egy jelenetben ráismertem az én cickányaimra. A stílusról pedig sokszor jutottak eszembe Kern András elfogott levelei.

Kedvenc szereplő: Nokedli

Kedvenc részek:

„… a lánygazdi egy titokzatos helyre jár, úgy hívja, hogy „dolgozó”, és állítólag azért teszi, hogy legyen pénze macskakajára. Járhatna gyakrabban is, mert elég kevés kajára van pénze!”

„… a padláson lakik a barátom. Még nem láttam, de egész éjjel morzézott nekem, én meg vissza, és megbeszéltünk egy focimeccset is! Sajnos, a nevét elfelejtettem megkérdezni, de azt hiszem, úgy hívják, hogy „az a kib…szott pele”, legalábbis a lánygazdi ezt motyogta, amikor az éjszaka közepén a lesszabályról vitatkoztam vele. Szép név! De nekem az enyém is tetszik.”

 És a legnagyobb kedvenc, ami hűen tükrözi a macskák gondolkodás módját:

„Aztán fél egy körül felébredek, hogy éhes vagyok, de tapintatos is vagyok, mert megfigyeléseim szerint ilyenkor a lánygazdi még nem éhes, szóval türelmesen várok egészen háromnegyed egyig, és csak akkor kezdem a mancsommal szétfeszegetni a lánygazdi szemhéját.”

Nagyon aranyos és nagyon jó humorú könyv. Akinek van macskája, azért olvassa el, akinek nincs az, meg azért.