2019. november 21., csütörtök

Katharine McGee: Az ezredik emelet


„Basszus, tuti, hogy itt még a padló is érintőképernyőből van!”
(Rylin)


Boldog vagyok, mert hosszú kihagyás után végre sikerült elolvasnom egy könyvet és írni róla egy összefoglalót. Bár nem ez lett életem legjobb irománya. Hiába, vissza kell rázódnom. A sok „süss fel nap” és „csíp-csíp csóka” után nehéz kerek mondatokban fogalmazni. 😀

Előre szólok, ez egy romantikus sci-fi. Mostanság nagyon nehéz időt szakítanom az olvasásra, de már nagyon vágytam egy kis sci-fi-re. Végül reggelente a buszon olvastam el ezt a könyvet, és mivel csak 20 perces az út a munkahelyemig, beletelt vagy három hónapba…

2118. novemberében járunk Manhattanban, a Torony nevezetű építményben, ami a maga 1000 emeletével olyan, mint egy város. Egy olyan város, ahol az alsóbb szinteken a szegényebb réteg lakik, a felsőkön pedig a gazdagok, vagy „plafonburzsujok”.
A főszereplő lányok természetesen a gazdagok közé tartoznak. Elképzelhetetlen luxusban élnek, ahol a dohányzó asztal is érintőképernyő, kontaktlencse segítségével telefonálnak, az ajándék masnija pedig pillangóvá hajtogatja magát és elrepül a legközelebbi kukába.
Van itt genetikailag tökéletesre tervezett szőkeség, gyógyszerfüggő kíváncsi liba, mindkét apja által elhagyott lány, mások életében turkáló hacker.
A luxus máz alatt azonban sötét, vagy kevésbé sötét titkot rejtőznek, és még a boldog családi élet, vagy a szerelem sem működik gombnyomásra.

Íme néhány kedvcsináló idézet:
„Megfogta a szalvétáját, melynek okosszálai farmerje levendulaszínű árnyalatához idomultak…”
„Talán ez az imádság lényege, villant át a fején, másoknak jót kívánni.”
„A szobakomputer halkan életre zizegte magát, és kötelességtudóan leellenőrizte az életfunkcióit, majd ennek megfelelően beállította a szoba hőmérsékletét.”

Tetszett maga a világ, amiben játszódik, érdekes volt a történet. Aztán vége lett és én meg csak néztem, hogy ez a vége? Kis keresgélés után rájöttem, hogy van folytatás, csak még nem jelent meg magyarul. Puff neki, megint belenyúltam egy sorozatba…