„… minden ember bűnös azért a sok jóért, amit nem cselekedett meg...”
Nem tudnám már felidézni, hogy miért is vettem meg ezt a könyvet, mert abszolút nem az én témaköröm. Talán a borítója fogott meg. Mindenesetre félve kezdtem neki. Egy buszút a munkahelyre, egy buszút hazafelé. Aztán jött az „Aztakurva” érzés és többé nem tudtam letenni. Egész egyszerűen sikerült belenyúlnom a tutiba.
Samantha Harper – újságíró – kezébe kerül egy levél köteg 20. század közepéről, s mikor nyomozni kezd, akkor elég sötét dolgokra talál, amik még a saját családjával is összefonódnak.
A levelek írója Ivy Jenkins, aki 1956-ban hajadonként terhes lesz - s mivel a gyermek apja hallani sem akar a gyermekről - ezért szülei egy leányanyáknak fenntartott zárdába küldik, hogy elrejtsék a világ szeme elől szégyenét. A St. Margaret zárdába a Kegyelem Nővérei keze közé, akikről minden eszembe jut, csak a kegyelem nem. Rájuk érdekes módon nem vonatkozik a Tízparancsolat.
„Abban a pillanatban Ivy az édesanyja felé nyújtotta a kezét, de az elhúzódott előle. … Mit fognak szólni a szomszédok?”
A zárda tele van megesett lányokkal. Van köztük, aki szerelemből került áldott állapotba, de olyan is akit megerőszakolt a saját apja. De az apácák nem tesznek különbséget köztük. Szerintük mindnek egyformán bűnhődni kell a bűnös viszonyért. Csak nekik. A férfiaknak természetesen nem.
Minden lánynak kemény fizikai munkát kell végezni a szülésig és utána is. Hogy a vérveszteségtől nem tudsz lábra állni a szülés után? Kit érdekel? Irány a mosoda. Néha már iszonyatosan szidtam a Kegyelem Nővéreit.
"-Nővér, dolgozhatnék ma a konyhában? Borzalmas görcseim vannak. -Nem! Még nem vajúdhatsz; még nem jött el az idő. Menj vissza dolgozni."
Na itt megmondtam volna, hogy hová kösse a kordáját a dereka helyett. Ivy sok levelet ír, melyekből szép lassan bontakoznak ki a történtek. Ezeket egyébként a férfinak írta, aki teherbe ejtette, s akinek oldalakon át könyörög, hogy vigye el ebből a pokolból.
„-Az álmok olyan megoldatlan problémák, amelyek éjszakánként megpróbálnak utat törni maguknak az álmokban. Addig nem szabadul tőlük, míg rá nem jön, mit akarnak üzenni.”
Samantha Harper nyomozása során egyre durvább és durvább dolgok kerülnek felszínre, de azt hiszem mind közül Kitty története vitte a pálmát. Ami után az ember csak annyit tud mondani, hogy: baszki.
A történet nem egy intézmény igaz története, de van igazság alapja. A 20. század közepén Írországban és Angliában létező hasonló zárdák adták az ötletet az írónőnek. A könyv végén linkeket is találunk, ahol ilyen intézményekben elkövetett kegyetlenségekről és gyógyszerkísérletekről írnak. Amik kitudódtak.
Ha valamit oltári nagy bűnnek tartok, akkor az az, mikor valaki Isten neve mögé bújva követ el kegyetlenséget, hazudik, vagy lop. Ahogy Ivy mondta: „Isten tudja az igazságot, ő mindent lát” És egyszer ítéletet fog mondani…
127. o.: „Semmi sem riaszt meg jobban, mint a vérben úszó föld”
