2020. szeptember 9., szerda

John Scalzi: Szellemhadtest

„A medvecukor volt az oka az egésznek.”

  

Íme a Vének háborúja folytatása. Scalzi féle sci-fi. Azt vártam, hogy olyan lesz, mint az előző, de ennél azért néha éreztem, hogy elborult az író. Volt, hogy egy durva horrorszerű résznél megkérdeztem magamtól, hogy mi a jó fenének olvasom, de aztán vitt előre a kíváncsiság. Kerestem a 18-as karikát a könyvön, de nem találtam, pedig szerintem, elkelne rá. Horror, szex, kínzás, minden van benne. No meg persze rengeteg káromkodás. Mocskos egy világ ez. Úgyhogy ehhez mérten tessék olvasni.

 Az előző részben halvány infokat kapunk a Különleges Erőkről, avagy a Szellemhadtestről. Nos, ez a rész róluk szól. Főszereplőnk Jared Dirac, aki a Különlegesek között is különleges. Míg a Vének háborújában azokat „fiatalítják meg”, akik betöltik a 75. életévüket, a Szellemhadtestben azoknak a génjeit használják fel, akik ugyan jelentkeztek a Gyarmati Szövetséghez, de nem érik meg a 75. életévüket, hogy besorozzák őket. Azért, hogy a DNS-ük ne vesszen kárba, készítenek belőlük hiper-szuper klón katonákat. Jared Dirac-ot azért hozták létre, hogy egy áruló tudatát beleültetve segítsen megakadályozni az emberiség pusztulását, ami három idegen faj szövetsége miatt fenyegeti azt.

„Minden rendben lesz, vagy meghalok. Akár így, akár úgy, de remekül fogok szórakozni.”

Jared bekerül az előző részben már megismert Jane Sagan szakaszába. A tagoknak újszülött klónként mindent meg kell tanulniuk és tapasztalniuk. Persze köszönhetően a sok mindennel felturbózott, öregedésnek ellenálló szolgálati testnek, ez elég gyorsan megy. Így rövidke kiképzésük végén mehetnek is a harctérre, hogy megvédjék az emberiség űrbéli gyarmatait a három faj szövetségétől.

„Nincs is ahhoz fogható, mint hullával a hátamon fára mászni!”

Aki ismer, az tudhatja, hogy nem vagyok egy Poirot, vagy ha úgy tetszik Leroy Jethro Gibbs, szóval a nyomozás nem az erősségem. Így hát nem is mindig tudtam követni, hogy ki mit titkol ki elől és mi minek a következménye. Hogy az áruló miért árulta el, akit elárult. Így hát egyszerűen hagytam magam sodródni az árral.

„-Vajon gyúlékony ez a szar?

Az volt.”

Végülis jó kis könyv kerekedett a végére. Több szereplőt is megszerettem, főként Jared-et és Jane-t. Bár a végkifejletet kicsit sajnáltam. Nem volt olyan humoros, mint az első rész, de ez nem rettentett el attól, hogy megvegyem a következőt. 😃


2020. augusztus 20., csütörtök

Rachel Wells: Mindenki macskája, Alfie

 „Sokat elárul egy emberről, hogyan vesz a kezébe.”
(Alfie)

 

Ismét egy macskás könyv, tele humorral és megható történetekkel. Mert megérdemlem.

A főszereplő – Alfie – egy macska, aki idős gazdája halála után elindul, hogy új otthont keressen magának. Kóborlásai során nem egyszer kutya kergeti meg, vagy más macskákkal bunyózik, éhezik és fázik. Mígnem egy sokkal keményebb kötésű jószágként elér az Edgar- Road-ra, ahol utcamacskává válik. Ami azt jelenti, hogy több otthona lesz, melyeket igen szoros napirenddel tud csak macsgondozni.
Ez az Alfie nem a vérmacska. Ez az Alfie kedves és törődő, egy igazi macska-pszichológus, aki akár a testi épségét veszélyeztetve próbál segíteni másokon.

„Arra tettem föl az életem, hogy gondoskodni fogok az összes családomról”

Konkrétan négy „család” között ingázik.:
  • Első gazdája Claire, aki egy nehéz válás után egy újabb idiótát talál maga mellé, kinek szótárából hiányzik a kérem és a köszönöm.
  • Aztán Jonathan, aki eleinte nem szereti Alfiet, végül őt választja egy nő helyett.
  • Matt, aki Pollyval – a feleségével – és kis fiúkkal Henryvel él, és még a tóba is Alfie után ugrik, hogy kimentse.
  • Végül pedig egy lengyel család: Franceska, Thomasz és a két kis fiúk.

„Hiszen egy döglött madár teteménél semmi nem segítheti jobban alakuló barátságunk szárba szökkenését.”

Két részt tudnék kiemelni, ami mellbevágó élmény volt számomra. Az egyik, amikor Polly elmeséli, hogy a szülés utáni depressziója során úgy érezte, hogy a gyermeke „jobban járna egy olyan anyával, aki méltó rá.” Ezt csak az érzi át, aki átélt hasonlót.
A másik pedig, amikor Alfie legjobb barátja, Agnes haláláról mesél. Pontosan úgy gyászolta őt, mint ahogy Buksi gyászolta Prutyeszt. Csak míg Alfie ki tudott lábalni a betegségéből, Buksi nem…

„Annyira elhagyatottnak éreztem magam, amikor Agnes meghalt, hogy végül beteg lettem. Rettenetesen hiányzott.”

Mielőtt azt gondolnátok, hogy végre találtam egy könyvet, aminek nincs több része, ki kell ábrándítsak mindenkit, mert DE. Van. Az írónő honlapjából kiderült számomra, hogy készült még néhány folytatás. Rachel Wells gyermekkora óta nagy macskarajongó és -tartó, így nem csoda, hogy már 5 könyvnyi Alfie történetet hozott össze.
Most jön az, hogy kinek ajánlanám. Hát ezt aztán mindenkinek. Macskásoknak és nem macskásoknak egyaránt. Aki itthon dogozik, vagy aki egy távoli országban, messze a családjától. Akinek volt, vagy van gyermekágyi depressziója, hogy tudjátok, nem vagytok egyedül.

 Az írónő honlapját itt találjátok:

http://rachelwells.co/

2020. augusztus 1., szombat

John Scalzi: Vének háborúja


„Gyűlöltem, hogy én is olyan öregember lettem,
aki temetőbe jár a halott feleségét látogatni.”
(John Perry)


FIGYELMEZTETÉS: Trágár szavakat tartalmaz.
Totál más jellegű könyvet akartam elolvasni és már magamhoz is vettem a boltban, de úgy gondoltam, hogy megyek még egy kört. Aztán, ahogy a Vének háborúja belesimult a kezembe, már tettem is vissza az elsőt a helyére…
Nem bántam meg a választást. Olvastam már Scalzitól a Zoë történetét - ami a Vének Háborúja sorozat negyedik része - és úgy gondoltam, hogy az a világ és az a humor jól fog esni most is. Így hát következzék az első része a Sci-fi-nek.

Főszereplőnk John Perry – mint a legtöbb nyugdíjas – hetvenötödik születésnapján beáll a hadseregbe. Jelentkezik a Gyarmati Véderőhöz.
A pletykák szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módon megfiatalítja az öregeket, és ezekkel a friss-ropogós katonákkal folytatja a gyarmatosítást, amire azért van szükség, mert a Föld erőforrásai szűkösek. Így más lakható bolygókat keresnek, hogy kolóniákat hozzanak létre rajtuk. Csakhogy az idegen bolygók sokszor már foglaltak és meg kell küzdeni értük.
John barátságot köt néhány hozzá hasonló alannyal, akik el is nevezik magukat „Vén Trottyok”-nak. Mindenféle orvosi vizsgálaton kell átesniük, teszteket csinálnak velük, aztán jöhet a „fiatalítás”.


„Olyan jóképűek vagyunk, hogy azt szavakkal ki se lehet fejezni”

Mindezek után a Vén Torttyokat szétszórják különböző kiképzőtáborokba, de ők megfogadják, hogy tartják a kapcsolatot.
Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy a kiképzés után sok harc jön, csata jelenet és a baráti társaság igencsak megcsappan.

„Aha, de nem öregen fogok meghalni. Kapok még egy esélyt, hogy fiatalon haljak meg, és gyönyörű holttest legyek.”

A harc része nyilván nem volt vicces, inkább érdekes a különféle kitalált fajú ellenség miatt. De előtte a kiképzés. Az nagyon szuper volt. Itt szerettem meg a kedvenc szereplőmet, Antonio Ruiz főtörzsőrmestert, aki „nagydarab, dühös, és az első pillanattól igencsak színesen káromkodott”. Nem tehetek róla, de imádtam a stílusát. (Nyilván, mert nem kellett szemtől szemben állnom vele)

„Még mindig vannak, akik biztosak benne, hogy csak a másikat fogom utálni… Mindegyikükben tálálok valamit, ami felbassza az agyamat, és akkor az illető odafut ahhoz a kibaszott toronyhoz. Ha egy órán belül nem ér vissza, holnap reggel az egész szakasz újra fut.”

És tényleg mindenkiben talált valamit. Vallása, nemi hovatartozása, régi foglalkozása vagy akár a hobbija miatt. Mindenki futott. Hajnalban. Alsóneműben.

Azonban a főtörzs nem véletlenül kemény a bandával. A kiképzett katonák nagy része nem éri meg, hogy leszerelhessen. Kemény harcokban vesznek részt, kegyetlen és kevésbé kegyetlen fajok ellen. Látják elesni társaikat. Mindezek ellenére fel kell állni és menni tovább. Hogy mi segíthet embernek maradni és közben túlélni? Például a listaírás, hogy mi hiányzik a Földről legjobban. A család? Süti? Zene? Könyvek? Nutella? „Ha még hiányoznak dolgok, akkor még ember vagyok.”

Olvastam pár összefoglalót a könyvről, melyek szerint túl sok és felesleges káromkodás szerepel benne. És tényleg. Mondhatni kötőszóként használja az író őket. Aki nem bírja az ilyet, az nehogy a kezébe vegye. Bennem mondhatni vérmérsékletemnek köszönhetően ez nem okozott lelki törést. Nagyon jól szórakoztam rajta.

Szóval, ha bárki kedvet kapott a könyvhöz, a főtörzs után szabadon: Légy üdvözölve a kibaszott univerzumban!

Családon belül Zsoltinak ajánlanám. Talán ő értékelné a főtörzsőrmester humorát. J

2019. november 21., csütörtök

Katharine McGee: Az ezredik emelet


„Basszus, tuti, hogy itt még a padló is érintőképernyőből van!”
(Rylin)


Boldog vagyok, mert hosszú kihagyás után végre sikerült elolvasnom egy könyvet és írni róla egy összefoglalót. Bár nem ez lett életem legjobb irománya. Hiába, vissza kell rázódnom. A sok „süss fel nap” és „csíp-csíp csóka” után nehéz kerek mondatokban fogalmazni. 😀

Előre szólok, ez egy romantikus sci-fi. Mostanság nagyon nehéz időt szakítanom az olvasásra, de már nagyon vágytam egy kis sci-fi-re. Végül reggelente a buszon olvastam el ezt a könyvet, és mivel csak 20 perces az út a munkahelyemig, beletelt vagy három hónapba…

2118. novemberében járunk Manhattanban, a Torony nevezetű építményben, ami a maga 1000 emeletével olyan, mint egy város. Egy olyan város, ahol az alsóbb szinteken a szegényebb réteg lakik, a felsőkön pedig a gazdagok, vagy „plafonburzsujok”.
A főszereplő lányok természetesen a gazdagok közé tartoznak. Elképzelhetetlen luxusban élnek, ahol a dohányzó asztal is érintőképernyő, kontaktlencse segítségével telefonálnak, az ajándék masnija pedig pillangóvá hajtogatja magát és elrepül a legközelebbi kukába.
Van itt genetikailag tökéletesre tervezett szőkeség, gyógyszerfüggő kíváncsi liba, mindkét apja által elhagyott lány, mások életében turkáló hacker.
A luxus máz alatt azonban sötét, vagy kevésbé sötét titkot rejtőznek, és még a boldog családi élet, vagy a szerelem sem működik gombnyomásra.

Íme néhány kedvcsináló idézet:
„Megfogta a szalvétáját, melynek okosszálai farmerje levendulaszínű árnyalatához idomultak…”
„Talán ez az imádság lényege, villant át a fején, másoknak jót kívánni.”
„A szobakomputer halkan életre zizegte magát, és kötelességtudóan leellenőrizte az életfunkcióit, majd ennek megfelelően beállította a szoba hőmérsékletét.”

Tetszett maga a világ, amiben játszódik, érdekes volt a történet. Aztán vége lett és én meg csak néztem, hogy ez a vége? Kis keresgélés után rájöttem, hogy van folytatás, csak még nem jelent meg magyarul. Puff neki, megint belenyúltam egy sorozatba…

2016. szeptember 30., péntek

Párbaj



Kedves Könyvmoly Párbaj Társaim!

Mint látható - így röviddel a határidő előtt - idén nem fogom teljesíteni a listámat. Időközben az érdeklődésem más irányba terelődött. Jó pár hónapja gyereknevelési könyveket olvasok, ugyanis novembertől babázni fogok. :-)
Nektek még kitartást a nagy hajrához.

Üdv Mindenkinek,
Bandytha

2016. június 26., vasárnap

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi – Kezdet



„Anyuval délelőtt muffint sütöttünk, egész jó lett,
lehet enni is és dobálni is.


Most elég nagy gondban vagyok, mert hát mit lehetne írni egy olyan könyvről, ami nem szól semmiről? Gondoltam, hogy elolvasom, mert annyian dicsérik, meg mert van belőle sok rész (így biztos jó), meg díjakat nyert. Hát, konkrétan 386 oldalon keresztül vártam, hogy történjen valami…

A főszereplőnk Rentai Renáta, a Szent Johanna gimiben kezdi meg a 9. évfolyamosok életét.
És minden napja arról szól, hogy reggel a legjobb barátnőjével – Virággal – megy iskolába. Az épület előtt a lépcsőnél összetalálkoznak egy pár fiú osztálytárssal, köszönnek, váltanak néhány szót, amiből Virág semmit nem ért, mert olyan buta szegény.
Aztán jön ilyen óra, olyan óra, dolgozat, felelés, jó fej tanár, nem jó fej tanár. Iskola után Virággal hazasétál, este olvas, tanul, netezik az osztálytársakkal. És ennyi. De tényleg.

Mondanám, hogy a nyelvezete tetszett, mert mostani beszédstílusban íródott, de én hiányoltam a szép kerek, többszörösen összetett mondatokat, amik olvastatják magukat. Nem voltak ilyenek. Arról nem is beszélve, hogy még én is találtam benne logikai hibákat, pedig nem nagyon szoktam észre venni az ilyesmit. De mivel a történet nem foglalt le, így észre vettem. Csak ezért olvastam végig, mert egyszerűen már hozzászoktam, hogy olvasom.

Az egyetlen említésre méltó szál, hogy Reni belezúg a Cortez becenevű osztálytársába. Próbál megfelelő módszert kigondolni, hogy a fiú közelébe férkőzzön. Ha esetleg elolvasnám a következő részt, akkor az csak és kizárólag azért, hogy kiderüljön, hogy összejönnek e. Vagy végre észreveszi, hogy a másik legjobb barátja, Arnold viszont ő érte van oda.

Kinek ajánlom? Olyanoknak, akik szeretik az elgondolkodtató könyveket, meg odavannak a pörgős, kiszámíthatatlan eseményekért, na nekik semmi esetre sem. Talán annak, aki este fáradtan bedőlve az ágyba szeretne valami nagyon könnyű olvasmányt, amíg le nem csukódik a szeme.