2020. december 5., szombat

John Scalzi: Az utolsó gyarmat

„A titkoknak az a természetük, hogy előbb-utóbb kitudódnak…”

(Trujillo)

 

Ez a könyv a Vének Háborúja sorozat 3. része. Asszem kicsit Scalzi függő lettem…

A főszereplő - az első könyvből ismert - John Perry, és felesége – a második könyvből ismert – Jane Sagan, akik gondtalanul élik életüket a Huckleberry nevű bolygó vezetőiként és nevelik örökbefogadott lányukat, Zoë-t. Mígnem felkérik őket egy új kolónia létrehozására és vezetésére. 
Úgyhogy Perry és kis családja, tíz külön világból érkezett telepessel elindul a Roanoke nevű bolygóra, hogy aztán egy űrugrás után egy egész más helyen találják magukat, mint amit ígértek nekik. Mindenféle magasabb szintű összeesküvések miatt el kell rejtőzniük az új bolygón, így azért, hogy ne tudják letapogatni semmilyen jelüket, le kell mondaniuk a különböző elektromos kütyükről. Nem csak a telefonokról, hanem a földműveléshez szükséges technikáról, járművekről, stb. Marad a jól bevált spirálfüzet és az állati erővel és kézzel történő mezőgazdászkodás. „Pont olyan szórakoztató, mint amilyennek hangzik.”
Miközben próbálnak túlélni, még meg kell küzdeniük magával a bolygóval és annak őslakosaival. A magasabb szintű összeesküvésekről nem is beszélve. 
Most is olvashatunk érdekes kitalált lényekről. Nagy kedvenceim a kundák, akiket a kolónia gyerekei neveznek el így azért, mert kurva rondák:

-Nézd! Találtam egy kisállatot! 
Ránéztem a kezében lévő izére. Visszanézett rám. Olyan hatást keltett, mint egy sodrófával kinyújtott patkány.”

Aki olvasta a Zoë története című könyről szóló összefoglalómat, annak nem lesz ismeretlen Apacuka és Fundaluka neve sem. Ők Zoë obin testőrei, akik nyilván az új bolygóra is elkísérték őt. Leginkább hátborzongató idegen lények, de amúgy nagyon vicces, amikor öntudat nélküli és érzelmekkel nem rendelkező valamikként megpróbálnak másokkal kommunikálni.

„Legurultam a halott katonáról, és fölnéztem; a konténerről egy árnyék leselkedett rám. Kranjic volt az, Beata meg ő a kamerájukkal vették a csatát. 
-Élsz még? 
-Úgy látszik. 
-Hallod, megcsinálnád még egyszer? A nagyja lemaradt. 
Bemutattam neki…”

A trancsírozós részeket leszámítva nagyon tetszett. Úgy döntöttem újraolvasom a Zoë történetét, ami a kislány szemszögéből írja le ugyanezt a történetet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.