Fekete István: Kele

 

„...távoli dombok felett ekkor bukkan fel a nap,

és meleg ragyogása szétfolyik az egész világon.”

Fekete István még mindig nagy kedvencem. Nincs párja a tájleírásainak és az állatok közti kitalált párbeszédeinek. Kellemes, pihentető olvasmány, csak ajánlani tudom mindenkinek.

A főszereplő gólyát – Kelét – egy felelőtlenül lövöldöző vadász megsebesíti a szárnyán, így nem tud elrepülni délre a társaival. Ribizke János és Szalai Berti háza tetején ácsorogva lázasan várja a halált, mígnem az udvar közepére „ájul”. Ahol aztán Ribizke és Berti rávetik magukat és megtisztítják a sebét. A gyógyulás idejére szárnytollait megkurtítják és szállást nyújtanak neki a háznál.

Kele a Szabadok törvényének köszönhetően sokáig bizalmatlan az emberrel. Azt hiszi, hogy őt is azért eteti, amiért a többi állatot. Hogy levágja és megegye őt az ember.

„-Nem pusztít el engem?

A kutya leült a csodálkozástól. 

-Téged? Miért?

-Hogy megegyen. 

Vahur komoly és felnőtt kutya létére meghempergett a földön a belső nevetéstől,…

-Téged, Kele, téged? Hiszen, ne haragudj, te büdös vagy…

- Csak erős szagom van, azt mondják, de ez a mocsártól, haltól, a békától van.

-Mindegy, hidd el, még én se ennék belőled...”

A gólyát elnevezik Bábának. Kele hamar megtanulja, hogy ha ezt a nevet hallja, akkor enni kap és simogatást, melegséget. Szépen beilleszkedik az udvar állatai közé. Haverokra lel Vahur a kutya és Miska a szamár személyében. Együtt napoznak a pajta előtt, télen a nagy hidegben pedig a kutya hátán álldogált, hogy ne fázzon a lába.

„-Vahur, ha én még egyszer meglátom az én népem, a ezt elmondom, senki se hiszi el.”

Ahogy a tavasszal megjön a jó idő, Kele együtt kertészkedik Bertivel, csipkedi mellette a pondrót a földből. A kacsák pedig vezetőjüknek fogadják, így a kacsasor elején vonul ki a kertkapun át a patakra.

„-… Vidám világ, szép világ; nem láttátok Kelét? Kele a mi vezérünk, tás-tás-tás.”

Aztán, ahogy gyógyul, egyre visszavágyódva a természetbe, s eltávolodik a barátaitól Miskától és Vahurtól. Egyre többet gyakorolja a repülést. Mígnem aztán már nem száll le többé az udvarra.

„A rét üres. A bokrok mozdulatlanok, a patak susogva hordja a híreket ismeretlen tájakról ismeretlen tájakra, s a parton önmagát nézi a vízben a magányos gólyamadár.”

Hívja a Szabadok törvénye, mely szerint az erősebb eltiporja a gyengébbet, az anya állat végsőkig védelmezi a kölykét, és a vihar kegyetlen jéggel elveri a határt, halált hagyva maga után, hogy aztán minden elölről kezdődhessen.

„Búbos? Iszen nekünk nem is vót búbos récénk… nem, nem búbos. Ezt fejbe vágta a jég.”