Ernest Cline: Ready Player One

„Odabenn nem égtek a lámpák, de ahelyett, hogy felkapcsolta

volna őket – rohadjak meg, tényleg így volt –, levett egy fáklyát a falról,

hogy azzal világítsa meg az utunkat.”

 

Ezt a könyvet nekem írták. Ugyan a számítógépes játékokban nem vagyok otthon, de a D&D- s múltamnak köszönhetően a szerepjátékos vonal abszolút nekem szólt. Értettem a szerepjátékos poénokat, frankón. Egyszerűen imádtam ezt az egészet.

A főszereplő Wade Watts elég szerény körülmények között él – nyomorog- nagynénjénél, aki majdnem olyan kedves, mint Sirius Black édesanyja. 2045-öt írunk, amikor is „az emberiség nagy része a teljes szabadidejét egy számítógépes játékban” tölti. Ez az OASIS, egy virtuális világ.

Wade szemétből guberált és megbuherált számítástechnikai eszközeivel vesz részt a Vadászat nevű versenyen. Egy versenyen, melyet James Halliday a világ legtehetősebb embere a halála után indít el, s melynek tétje Halliday öröksége. Egy olyan versenyen mely az általa létrehozott OASIS nevű online játékban játszódik, bonyolult feladványokkal a 80-as évek filmjeiből, játékaiból sok-sok Dungeons and Dragons-szal fűszerezve.

„Három eljetett kulcs három titkos kaput nyit

Amik felfedik a kalandorok érdemes vonásait

Akiket nem ejtenek ki a küldetés próbái

Azok markát a Végén busás jutalom ütheti

Főhősünk Parzival nevű karakterével próbál túljutni mindenféle fejtörőn és minden más résztvevőt – nyestet – megelőzve megszerezni a győzelmet. Ám azt nem adják könnyen. Wade-nek rá kell jönnie, hogy nem mindenki az, akinek látszik és hogy bizonyos információkért, megfejtésekért egyesek még ölnének is. És nem csak az OASIS-on belül.

„Onnan tudod, hogy teljesen tönkrevágtad az életed, hogy … az egyetlen személy, aki szóba áll veled, a számítógépes rendszered mesterséges intelligenciája.”

Nem tudom, hogy ajánlhatom e bárkinek is ezt a könyvet, de kockáknak és szerepjátékosoknak kötelező olvasmány. Arislan! Ha még nem olvastad, pótold sürgősen, mert állati jó. :-) Meg fogom nézni a filmet is, bár úgy tippelem, hogy nyomába sem ér a könyvnek.

„...úgy gondoltam a Vadászatra, mint egy gigantikus D&D modulra. Halliday pedig egyértelműen a Játékmester volt...”