Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló 2.

Szerintem én kifejezetten jó szándékú és könnyen alkalmazkodó és kedves jószág vagyok,

aki mindig kifejezetten keresi a gazdija kedvét.

Keresi, keresi, de nem találja. (Nokedli)

Íme, a Macskanapló második része. Szegény-szegény könyvesbolti eladók mennyit szívtak ezzel a könyvvel, mire megtalálták nekem. Ugyanis az árufeltöltő kollégájuk nem a szórakoztató művek közé pakolta, hanem az állattartás részlegre. Pedig ez egy szórakoztató könyv, nem is akármennyire. Urbán Szabó Krisztina pontosan ott folytatta, ahol az első rész végén abbahagyta.

Nokedli (a tipikus macska) folytatja a naplóírást a gazdi tartás tapasztalatairól, görbe tükröt tartva a macska tulajdonosok elé. Felnőtt cicaként már nemcsak a játék érdekli, hanem a politika, a kutyatartás, kerti munkák, szép szemű kandúrok és a szaporodás.

Buksi Macskanaplót olvas

Továbbra is úgy gondolja, hogy ő a ház ura és nem könnyíti meg a gazdik életét, még karácsonykor sem. Most, hogy ezt írom, Buksi nevű macskám roppant csúnyán néz rám és látom a fején, hogy azt gondolja: nem érted te ezt. Mert jó macska lévén Nokedli pártját fogja, miszerint: „a karácsonyban az a legjobb, hogy leszedem a díszeket, beviszem az ágyneműtartóba, és feldíszítem vele…” Csak az én macskáim nem az ágyneműtartóba dugják az ellopott karácsonyfadíszeket, hanem a macskaszőnyeg alá. Találtam én már az alatt hűtő mágnest, tollat, befőttes gumit és egyszer még egy szem cseresznyét is.

No de kanyarodjunk vissza Nokedlihez, aki aztán kér egy kutyát, - mert a gazdi tartás már nem kihívás számára – és meg is kapja, Dalton, a labrador személyében. Dalton egy nagy mamlasz, aki hagyja, hogy egy macska megverje, amikor úgy tartja kedve, de egy jóindulatú jószág, aki suttyomban Nokedlinek adja a husiját, mikor azt fogyókúrára fogja a lánygazdi. Hálából aztán Nokedli folyton bajba keveri szerencsétlent.

Kedvenc részeim:

„És másnap is viszkettem, meg harmadnap is, és akkor a lánygazdi éppen simogatott és egy olyan bigyusz, ami mostanában rajtam lakik, az ujjaira mászott, mire sikoltozni kezdett (a lánygazdi, nem a bigyusz, a bigyusz az elugrott), hogy úristen, ez a macska bolhás, és berakott a dobozomba, és elrohant velem oda, ahol feszt szurkálják a seggemet, állítólag azért, hogy ne legyek beteg.”

Prutyesz és a macska alagút

„Nagy szerencse, hogy a lánygazdi nem az akut betegellátásban dolgozik, nyilván annak is a buksiját simogatná, akit két perce ütött el a villamos, és a kezében tartaná a lábát, mondván, a lelki támasz ér annyit, mint egy szívmasszázs meg egy nyomókötés a főverőéren.”

A legnagyobb kedvencem pedig:

„Én pedig MACSKA vagyok! Az rendszertanilag is más, külön ellátó rendszerrel, társadalombiztosítással, nyugdíjfolyósítással, már csak a kilenc életünk miatt is! Ha az elsőben megszerezzük az öregségi nyugdíjat, nehogy má’ a következő nyolcban újra kelljen gályázni érte! És nekem ezek a gazdineveléssel folytatott – most már látom, egyre kudarcosabb – éveim duplán számítanak.”

Hát igen, valahogy én is így képzelem el a macskáim gondolatait, "beszólásait". Amikor rájuk szólok, mert valamit piszkálnak, amit nem kéne, és erre visszanyávognak, szinte hallom, ahogy megpróbálják egymásra kenni a dolgot: "a Buksi volt!" "nem igaz, mert a Prutyesz volt!"
Nagyon jó könyv, állati sokat nevettem rajta. Nokedli dumája fenomenális. Ugyanúgy ajánlom macskásoknak és nem macskásoknak, mint az első részt.

Ha esetleg, egészen véletlenül az írónő erre tévedne, akkor itt megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem: Krisztina, ugye lesz harmadik rész? Én tutira elsők között fogom megvenni.