Maggie Stiefvater: Linger – Várunk

„Ne aggódj azért, ami nem biztos, hogy megtörténik.”

Ez a könyv a Mercy Falls trilógia második része. Az előző résznél akár be is lehetett volna fejezni, mert volt egy jó kis lezárás, amelyben Sam kigyógyul a farkas-kórságból és ember lesz végleg. De miért ne legyen ez is trilógia. Az mostanában olyan menő. Így jött egy kicsit vontatott, kicsit nyálas folytatás. Nincs is ezzel probléma, mert ha jól van megírva, én imádom a nyáltengert. :-) A vontatottság már más tészta. Mert a címe ugyebár az, hogy Várunk. Nos, én vártam és vártam, hogy történjen valami, de elég sokáig kellett várni. De aztán jó lett. :-) 

Ez a rész négy szereplő szemszögéből íródott. Grace, Sam, Isabel és Cole felváltva mesél a történtekről. Arról, ahogy Sam emberként éli életét, Isabel rátalál Cole-ra, aki a farkas létbe menekül a régi élete elől, és ahogy Grace egyre furcsábban érzi magát. Ugyanis a benne szunnyadó farkas elkezd mozgolódni.

Nos, ha valaki szereti a függő véget, akkor ezt imádni fogja. Ez után a rész után senkinek nem lesz olyan érzése, hogy itt és most be kellene fejezni. Bizony ez a rész vonzza maga után a következőt.

Stílusát tekintve is pont nekem való könyv. Nem káromkodnak orrvérzésig, de mégiscsak a „mai fiatalok” nyelvén íródott. A leíró részek pedig nagyon jók. Olyan kis finomak. Nem 70 oldal, mint Jókainál, de nem is 2 szó, mintha én írtam volna. Szinte láttam magam előtt a legapróbb részletekig azt, miről szó volt éppen.

„Gyér fenyőfák között futottunk, a mancsaink könnyedén érintették a hó emlékétől nedves talajt. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy a vállunk össze-összeért, játékosan kapdostunk egymás felé, egymás alá buktunk, és átszökkentünk egymás fölött, akár a halak a folyóban, szinte lehetetlen volt megállapítani, hol ér véget az egyik farkas, és hol kezdődik a másik.”

Nézzük a szereplőket:

Grace: az előző részben ő segített Sam-nek, hogy ember maradhasson. Most viszont ő szorul segítségre. Egyre betegebb lesz, s mikor az orvosok nem tudják mitől, ő ráébred, hogy mi vár rá.

Sam: még mindig nehezen hiszi el, hogy többé nem fog farkassá változni. Elkezdi élni a normális emberek életét. Dolgozik és dalokat ír Grace-nek, akivel egyre jobban egymásba szeretnek.

De valamiért nem a két főszereplő nőtt leginkább a szívemhez. Biztos azért, mert ők már olyan jól egymásra találtak. Isabel-lel és Cole-lal ellentétben. Őket jobban megkedveltem.

Isabel: Grace barátnője, nem egy szeretni való karakter a maga önzőségével, de Cole mellett megmutatta a másik arcát.

Cole: a drogos híresség, aki hogy elfelejtse minden gondját, beáll a farkasok közé önként választva ezt az életformát. Ahogy Isabelről, úgy róla is kiderül, hogy van szíve.

Kettejük furcsa (macska-egér) kapcsolatának bemutatása néha megszakította Grace és Sam vontatott szenvedését.

„A farkasok laza kört alkotva egymás után lefeküdtek körém. Az erdő csendes volt, miközben a farkasok így maradtak, óvón és türelmesen. Velem együtt vártak valamire, amire egyikünknek sem volt szava.”

Lányoknak ajánlanám elsősorban, akik szeretik a kicsit szirupos romantikus történeteket farkasokkal tarkítva. Viszont jobban teszik, ha egy bögre teával, otthon betakarózva olvassák, mert van egy-két jelenet, amivel jobb lett volna, ha nem a buszon találkozom össze. Mint például egy lelőtt farkas temetése, vagy egy elejtett szarvas haláltusája.

A végére hagytam a kedvenc idézetemet, ami igazából egy tanulságos történet, arról, hogy az ember néha rossz következtetéseket von le:

„Egy tudós fog egy békát, és azt mondja? „Ugorj, béka!” A béka ugrik három métert. A tudós leírja: A béka három métert ugrik. Aztán a tudós levágja a béka egyik lábát, és azt mondja: „Ugorj, béka!”, és a béka ugrik másfél métert. A tudós leírja: Ha levágjuk az egyik lábát, a béka másfél métert ugrik. Aztán a fickó levágja a béka másik lábát is, és azt mondja: „Ugorj!”, és a béka csak fekszik. A tudós leírja a kísérlet végeredményét: Ha a béka mindkét lábát levágjuk, megsüketül.”