"Úgy ült ott, mintha buszra várna,
nem pedig egy sírkövön ücsörögve kísértene."
Már nagyon vártam, hogy a
könyvtárban hozzájuthassak a Lenyűgöző teremtményekhez. Kíváncsi voltam rá,
mert szeretem a fantasy-t. Elég megosztó könyv. Kapott pozitív és negatív
kritikát bőven, de ez engem nem rettentett el, izgatottan kezdtem bele.
Olvastam ágyban, asztalnál, fürdőkádban. :-) És még buszon is. Biztos
viccesen festettem, ahogy felváltva nevetgéltem és jegyzeteltem olvasás közben.
Mert ugyebár jegyzeteltem az összefoglaló miatt. Legszívesebben mindent
kiemeltem volna annyira tetszett. Mert nagggyon JÓ.
Ethan Lawson Wate egy átlagos,
kisvárosi (Gatlin) fiú, aki éjszakánként egy ismeretlen lánnyal álmodik. Aki
egy szép napon betoppan az életébe és a gondolataiba. Ő Lena Duchannes, a lány,
aki körül folyton furcsa dolgok történnek, ami megrémíti a városka lakóit.
Ethan mindent megtesz, hogy a közelébe férkőzhessen dacára annak, hogy így a
városlakók őt is ellenségként kezelik, ahogy Lena-t és a családját, ami nem
mondható átlagosnak a maga Sötét és Fényhozó tagjaival. Egy család, ahol még a
kutya sem normális.
Nagyon tetszettek a szereplők
akár gonoszak voltak, akár a jó oldalon álltak. Ethan és Lena, akik együtt
próbálnak megoldást találni a lány közelgő születésnapjának titokzatos
problémájára. Felfedve néhány családi és városi titkot. És szép lassan egymásba
szeretnek.
Link, aki Ethan legjobb haverja.
„Akkor lettünk barátok, amikor nekem adta a fél Bombi szeletét, bár csak később
tudtam meg, hogy azt a felét előtte leejtette.”
Amma a házvezetőnő, aki „nem volt
az a tipikus, kedves öreg néni. Ő birtokolta a tejhatalmat a házunkban.” És
néha átállt a Sötét oldalra.
Vannak itt még lökött nagynénik.
„Csak egy szóval lehetett jellemezni a Nővérek házában uralkodó állapotokat.
Káosz. Mercy néni nyitott ajtót, a hajában még ott voltak a csavarók…
- Harlon James megsérült,
szerintem bele fog halni. – Az utolsó három szót csak suttogta, nehogy az Úr
maghallja, és ihletet kapjon. Harlon James Prudence néni yorkshire terrierje
volt, akit az utolsó férjéről nevezett el.”
És akadnak még szemétkedő
iskolatársak, hajrálányok, háborgó szülők. No és a kedvenc szereplőm Macon
Ravenwood. Lena rejtélyes nagybátyja, kinek öltözéke kifogástalan, „hófehér,
ropogós ingén közönséges gombok helyett ezüst díszgombok voltak. Fekete zakóján
se folt, se ránc. A szeme sötéten csillogott, majdnem koromfekete volt.” És nem
vámpír az öreg. Na jó… Démon. :-)
A könyv tanulsága számomra:
A mai hangvételű, pörgősebb
könyvek passzolnak nekem. Akármennyire is vannak klasszikusok, amiket el kell
olvasni (pl. mint Üvöltő szelek vagy a Dorian Gray arcképe), azokkal én nagyon
sokat tudok szenvedni. Ellenben a mai nyelvezetet használó, eseménydús könyvek
igencsak szórakoztatnak. Főleg ha van benne egy-két varázshasználó…
Úgyhogy ezt most bátran ajánlom
mindenkinek, aki kedveli a fantasy regényeket.
„A nagy Ravenwood-ház és az egész
birtok pontosan úgy nézett ki, ahogyan a déli ültetvények éltek az északiak
képzeletében, miután hosszú éveken át nézték az Elfújta a szélhez hasonló
mozifilmeket… Megragadtam a kopogtató, amely egy oroszlán szájába feszített
gyűrű volt, és bekopogtattam.” A poén az, hogy a minap észrevettem, hogy az
egyik szomszédunknak pontosan ilyen kopogtatója van. Oroszlán szájában egy
gyűrű. Lehet, hogy ha bekopognék, és az ajtó kinyílna, Macon Ravenwood állna
előttem…
Jól sikerült összefoglaló. Egész kedvet kapott az ember a könyvhöz. :)
VálaszTörlés