Dan Brown: A Da Vinci-kód

„Amikor egy kérdésre nem adható helyes válasz, akkor csak egy becsületes eljárás marad… A szürke zóna az igen és a nem között. A hallgatás.” (Robert Langdon)

Szeretem ezt a könyvet, így már nem először olvastam. Bár lehet, hogy ez Tom Hanksnek köszönhető, aki a könyvből készült filmben a főszerepet játssza, és akit imádok. Számomra az ő személye egybeforrt Robert Langdon karakterével.

A történet a párizsi Louvreban kezdődik. Mikor a Szent Grál titkát őrző Sion-rend Nagymesterét, Jacques Sauniéret halálosan megsebesíti egy albínó szerzetes (Silas), aki a Grál lelőhelyét akarja kicsikarni belőle, Sauniére haldoklása közepette merész elhatározásra jut. Sejtvén, hogy társai, a 3 sénéchal (vagyis őrző) már halott, hogy tovább adhassa a titkot, utolsó erejével rejtélyes üzenetet hagy a padlón unokája számára, leírva benne egy nevet, aki segíteni tud neki. Nem is sejti, hogy ezzel alaposan gyanúba keveri az illetőt. Hiszen ha valaki nyomozóként azt látja a padlóra írva egy hulla mellett, hogy „Meg kell keresni Robert Langdont”, az első gondolata biztos az, hogy az áldozat a gyilkosa nevét írta le. Így hát a gyanúba keveredett Robert Langdon - aki nem mellesleg szimbólumkutató – Jacques Sauniére unokájával, Sophie Neveuvel együtt próbálja megfejteni Sauniére rejtvényeit, miközben a rendőrség üldözi őket.

Versek, anagrammák nehezítik a dolgukat, így Langdon javaslatára felkeresik Sir Leigh Teabing, egykori brit királyi történészt, aki a Grál megszállottja. Ő meséli el Sophienak, hogy mit is takar a Szent Grál legendája.

Teabingről időközben kiderül, hogy nem egészen azon az oldalon áll, ahol Robert és Sophie. Az általa okozott galibát túléve hőseink szabadon folytathatják a kutatást. Mígnem rájönnek a titok nyitjára.

 

A könyvben is, és a filmben is az a kedvenc részem, amelyben Robert Langdon megfejti Sauniére utolsó versikéjét, és a templomos lovagokhoz hasonlóan térdre hull a Szent Grál előtt.

                                                      

  „Vár rátok a Szent Grál az ősi Roslinban,

     Nagy mesterek műve méltó nyughelyet ad,

Hol penge és kehely őrzi a kapukat,

Örökre megpihent a csillagok alatt.”