Stacey O’Brien: Wesley, kedvesem

Naaaagy dobpergést kérek, mert elérkeztünk a 10. könyvhöz. Hála az égnek, ez jó választás volt. Mivel szeretem az állatokat, már elég sok macskás, kutyás könyvet olvastam, de baglyosat még eddig nem. Következzék hát Wesley, a gyöngybagoly története:

Stacey O’Brien a Kaliforniai Technológiai Intézetben (Caltech) dolgozik, amikor 1985 február 14-én akkori főnöke egy sérült gyöngybagoly fiókát bíz a gondjaira. Wesleynek nevezi el. A vele eltöltött 19 év történetét meséli el ebben a könyvben.

Mókásabbnál mókásabb sztorikon át ismerhetjük meg kettejük kapcsolatát. Megtudhatjuk milyen volt Wesley csecsemőként, majd totyogóként, amikor mindig a gazdi nyomában csattogott, serdülőként, amikor megsértődött, ha kinevették repülni tanulás közben, és persze felnőttként.

Nem egyszerű az élet egy vadállat mellett. Először is nagy probléma az etetés, mert egy idő után a munkahelye nem tudta biztosítani Staceynek az egereket a bagolyetetéshez, így neki kellett őket beszerezni, és hogy finoman fogalmazzak, előkészíteni. A módszert talán nem írnám le. „Piszkos munka volt, és abban az időben gyakran gyötörtek rémálmok.” Aztán ott vannak az éjszakák. „Bár a baglyok éjszakai állatok, Wesley végül szót fogadott nekem – a mamájának -, és beletörődött, hogy éjszaka aludni kell, vagy legalábbis nem szabad zajongani.” Na és persze pasizni sem könnyű egy bagoly mellett. Stacey nem is házasodott meg.

A nehézségek mellett akadtak vidám dolgok is. Wesley imádta a vizet és sokszor fürdött Staceyvel együtt. Kedvenc hobbija a színes újságok apró cafatokra tépése volt, és szeretett az ülő fájáról fejjel lefelé lógni, mint valami denevér.

„Ha pedig észre vett valami érdekeset – ami sokszor előfordult -, mindig néven neveztem a dolgot. Wesley ilyenkor kacsázva, szétterjesztett szárnyakkal rohanni kezdett a tárgy felé, én pedig ott loholtam a nyomában, és azt kiabáltam: „Várj! Nem baglyoknak való! Nem baglyoknak való!”

Staceynek végül sikerült olyan közel kerülnie baglyához, hogy Wesley őt választotta párjául. Fészket épített újságpapírból és még párzási éneket is dalolt Staceynek.

Aztán majdnem két évtizednyi együttélés után Wesley megöregszik és eltávozik az örök bagoly vadászmezőkre. Persze, hogy nem bírtam ki sírás nélkül. Volt részem hasonlóban bőven, hiszen állatszerető ember lévén mindig is volt kutyám, macskám. Nem egyszerű elengedni őket.

Nem mondom, hogy mindenkinek feltétlenül el kell olvasnia ezt a könyvet, de aki szereti az állatokat, az próbálja meg. Örülök, hogy bevettem a 10-es listámba, de a vége miatt valószínűleg soha többet nem fogom elolvasni.