2011. december 30., péntek

Joanne Harris: Rúnajelek

Úgy döntöttem, hogy nem fogok kertelni. Nekem ez a könyv egy merő szenvedés volt. 

Pedig egész jól indult. Először azt hittem, hogy olyan lesz, mint a Fairy Oak könyvek. De nem. Az írónő annyira megbonyolította a skandináv mitológia elemivel, szereplőivel, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy már fogalmam sincs ki kivel van…

Története:
A főszereplő Maddy egy varázsjellel a kezén született egy olyan faluba, ahol gyűlölik a természetellenes jelenségeket. Egyetlen „barátja” egy Félszemű idegen, aki évente megjelenik. Ő tanítja meg használni a varázserejét.
A falu határában áll a Vörös Ló dombja, amiről kiderül, hogy átjáró a Lenti Világba. Ahová Félszemű nem mehet le, ezért Maddyt küldi, hogy hozza el Neki a Suttogót, amiről persze akkor még nem tudhatjuk, hogy micsoda. Na, innentől kezd szenvedőssé válni… Maddy megszerzi a Suttogót, aztán a falusiak be akarnak hatolni a Dombba. Megindul a menekülés.
Maddy elindul a Pokolba, hogy felélessze az igazi apját. A végén az összes szereplő a nyomában van (istenek, falusiak…) Aztán a Pokol jelenetnél már teljes a káosz. És aztán amikor már végképp nem tudni, hogy ki kivel van, akkor jön az Álom folyó és elsodor mindent…
A lényeg nagy-vonalakban az, hogy ez a Suttogó kell mindenkinek, mert meg tudja jósolni a jövőt.

Kedvenc szereplő:
Na, ilyen nem volt

Tetszetős idézetek:
„Vajon a tűz, amin megsütöttük a húst, mennyiben különbözik a gyújtogatáshoz használttól?”
„…az ember sokféle okból ültethet fát. Lehet, hogy szereti a fákat. Vagy árnyékra vágyik. Vagy tudja, hogy egy nap tűzifára lesz szüksége.”


Nem is szeretnék és nem is tudnék erről a könyvről többet írni, Nekem nem jött be, de aki szereti a skandináv mitológiát, az bátran próbálkozzon vele.

2011. november 28., hétfő

Egy kis kitérő…

A most következő könyv nem szerepel a listámon. Kizárólag egy ember okolható e kilengésemért. A Könyvtáros Néni. Ugyanis mikor elmentem könyvtárba, hogy kikölcsönözzem Asimov Acélbarlangok című könyvét, megkérdezte Tőlem, hogy olvastam e már Asimovot. Mikor mondtam, hogy még nem, rám nézett „akkor ne ezzel kezdje” és elrobogott a polcok közé, és mikor visszatért a következő könyv volt a kezében:

Isaac Asimov: Én, a robot

„A robotika három törvénye:
  1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
  2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az Első Törvény előírásaiba ütköznének.
  3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az Első és Második Törvény előírásaiba.
                                           A robotika kézikönyve,
                                                    56. kiadás, 2058”

Története:
Az Amerikai Robot- és Gépember Rt. robotpszichológusa dr. Susan Calvin nyugalomba készül vonulni. Ez alkalomból oszt meg néhány történetet az Interplanetáris Lapkiadó olvasóval.

1. Robbie:
Robbie a Weston házaspár kislányának, Glóriának nörsz robotja, akit arra a célra szerkesztettek, hogy kisgyerekekre vigyázzon. Glória túlságosan is megszereti Robbiet, senki mással nem hajlandó játszani, ezért a szülők úgy döntenek, hogy eladják a robotot. Ez azonban nagyon megviseli Glóriát…

2. Körbe-körbe:
A történet a Merkúron játszódik, ahol Gregory Powell és Michael Donovan egy zavarodott robotot próbál magához téríteni az Első Törvényre támaszkodva.

3. Logika:
Powell és Donovan a legújabb ZsN-i robotot próbálják meggyőzni arról, hogy ők szerelték össze. Ő azonban úgy gondolja, hogy mivel semmi sem teremthet önmagánál tökéletesebbet, őt valami magasabb rendű hatalom hozta létre. A Mester…

4. Fogd meg a nyulat:
Powell és Donovan többtagú robot (1 robot irányít 6 másikat) problémákat igyekszik kiküszöbölni egy aszteroid bányában.

5. Te Hazug!
A HRB robot összeszerelésekor valami hiba történik, ezért gondolatolvasó lesz. Susan Calvin társaival ennek okát keresi, miközben a robotról kiderül, hogy hazudós, mindenkinek azt mondja, amit hallani akar.

6. Az eltűnt robot:
A Hiper Bázison korlátozott értékű Első Törvénnyel készült NSZ-10-t hoznak létre, aki el akar szökni és beáll 62 db azonos kinézetű hagyományos robot közé. Őt kell megtalálnia dr. Calvinnak.

7. A Csillagokba!
Donovan és Powell akarata ellenére részt vesz az első kozmikus ugráson egy új űrhajó segítségével.

8. Bizonyíték:
Stephen Byerley polgármesternek jelölteti magát, ám egyik ellenlábasa elterjeszti róla, hogy robot…
Na. Ez az a történet, amiért érdemes volt elolvasni a könyvet!

Kedvenc szereplő: Stephen Byerley

Kedvenc idézet:
„A robotika törvényei nem tesznek különbséget bűnös és ártatlan ember között. A robot nem döntheti el, hogy egy ember halált érdemel-e vagy sem. Ez nem rá tartozik. Nem okozhat kárt emberi lényben, akár angyal, akár ördög az illető.” (Alfred Lanning)

Mint kiderült számomra, ez a könyv tartalmaz még egy utolsó fejezetet, amit azonban az általam olvasott 1966-os kiadásból még kihagytak. Hm!



Hát nem szerettem meg Asimovot. Nem azt mondom, hogy nem volt jó könyv, de egy kicsit sok volt a robotokból és azt hiszem, az Acélbarlangok előtt most elolvasnék valami mást…


2011. november 19., szombat

Az első könyv

Thomas Keneally: Schindler bárkája


A könyv megtörtént eseményeket dolgoz fel a történelem egy sötét korszakából. Az Keneally a történetet regény formájában írta, túlélők, Schindler üzleti partnereinek és barátainak beszámolói és Schindler iratanyagai alapján.

Története:
Oskar Schindler nagy üzlet reményében utazott Krakkóba, amikor a németek megszállták Lengyelországot a II. Világháború idején. Deutsche Emailwaren Fabrik nevű zománcedénygyárát (később lőszergyárát) az olcsó zsidó munkaerőre alapozva működtette. Köszönhetően annak, hogy rendszeresen vacsorázott és italozott együtt magas beosztású SS vezetőkkel, és kedveskedett nekik drága ajándékokkal, gyára számára könnyedén szerzett megrendeléseket a német hadseregtől. „Rendíthetetlenül hitt benne, hogy vesztegetésen kívül ivászattal lehet legkönnyebben kioldozni a bürokrácia gordiuszi csomóját.”
Az idő előrehaladtával – látván a zsidókkal történő kegyetlenkedéseket – kiábrándult a rendszerből és elhatározta, hogy minden erejével annak megdöntésére fog törekedni.
A Plaszówi kényszermunkatáborból átjáró munkásai számára gyára területén létrehozott egy altábort, hogy megkímélje őket a Plaszówban szokásos kínzásoktól és váratlan kivégzésektől.
Amikora háború vége felé a németek elkezdték felszámolni a koncentrációs és a kényszermunkatáborokat, halálba küldve azok lakóit – hogy eltűntessenek minden nyomot maguk után – Schindler gyárát is fel akarták oszlatni. Ekkor Schindler kitalálta, hogy – időhúzás céljából – Csehszlovákiába költözteti a gyárát. Hosszas utánajárást követően megkapta az ehhez szükséges engedélyeket, s összeállíthatott egy listát, azokról a munkásokról, akiket magával akart vinni.
Csehszlovákiában, remélve, hogy a háború mihamarabb véget ér, a túlélésre játszottak és csak látszat termelést folytattak.
A háború végén megmentett zsidó munkásai segítettek neki a menekülésben, majd élete végéig támogatták.

Kedvenc szereplő:
Természetesen Oskar Schindler, aki merész húzásaival 1200 zsidó éltét mentette meg.

Kedvenc idézet:
  1. „A sors nem végtelenbe nyúló kötél. Inkább gumiszalag. Minél nagyobb erővel törtet előre az ember, annál kegyetlenebbül rántja vissza a kiindulóponthoz.” (Hans Schindler/ Oskar Schindler apja)
  2. Megmentett munkásai egy aranygyűrűt csináltak Schindlernek búcsúzóul, melybe a következő idézetet vésték: „Aki egyetlen ember életét megmenti, az egész világot menti meg.”

2011. október 29., szombat

Első bejegyzés

Ezennel tudatom a világgal, hogy beneveztem a Könyvmoly Párbajra. Ezért is hoztam létre ezt a blogot, hogy itt tegyem közzé olvasmányaimat.
Gondoltam, ha lúd, hát legyen kövér és mindjárt egy 10-es listát állítok össze a párbajra. Íme:

1. Isaac Asimov: Acélbarlangok
2. Agatha Christie: Gyilkosság meghírdetve
3. Thomas Keneally: Schindler bárkája
4. Sohonyai Edit: Engem szeress!
5. Stacey O Brien: Wesley, kedvesem
6. Mándy Iván: Robin Hood
7. William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
8. Emily Bronte: Üvöltő szelek
9. Joanne Harris: Rúnajelek
10. Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Indulhat a visszaszámlálás...