Pedig egész jól indult. Először azt hittem, hogy olyan lesz, mint a Fairy Oak könyvek. De nem. Az írónő annyira megbonyolította a skandináv mitológia elemivel, szereplőivel, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy már fogalmam sincs ki kivel van…
Története:
A főszereplő Maddy egy varázsjellel a kezén született egy olyan faluba, ahol gyűlölik a természetellenes jelenségeket. Egyetlen „barátja” egy Félszemű idegen, aki évente megjelenik. Ő tanítja meg használni a varázserejét.
A falu határában áll a Vörös Ló dombja, amiről kiderül, hogy átjáró a Lenti Világba. Ahová Félszemű nem mehet le, ezért Maddyt küldi, hogy hozza el Neki a Suttogót, amiről persze akkor még nem tudhatjuk, hogy micsoda. Na, innentől kezd szenvedőssé válni… Maddy megszerzi a Suttogót, aztán a falusiak be akarnak hatolni a Dombba. Megindul a menekülés.
Maddy elindul a Pokolba, hogy felélessze az igazi apját. A végén az összes szereplő a nyomában van (istenek, falusiak…) Aztán a Pokol jelenetnél már teljes a káosz. És aztán amikor már végképp nem tudni, hogy ki kivel van, akkor jön az Álom folyó és elsodor mindent…
A lényeg nagy-vonalakban az, hogy ez a Suttogó kell mindenkinek, mert meg tudja jósolni a jövőt.
Kedvenc szereplő:
Na, ilyen nem volt
Tetszetős idézetek:
„Vajon a tűz, amin megsütöttük a húst, mennyiben különbözik a gyújtogatáshoz használttól?”
„…az ember sokféle okból ültethet fát. Lehet, hogy szereti a fákat. Vagy árnyékra vágyik. Vagy tudja, hogy egy nap tűzifára lesz szüksége.”
Nem is szeretnék és nem is tudnék erről a könyvről többet írni, Nekem nem jött be, de aki szereti a skandináv mitológiát, az bátran próbálkozzon vele.
Sajnálom, hogy ennyire megszenvedtél vele. Mondjuk én mindig azt hittem, hogy a skandináv (viking?) mondavilág jó fűszernek egy mitikus könyvhöz. Ezek után már nem bízom ebben annyira.
VálaszTörlésLehet, még az elején le kellett volna tenni, és helyébe egy B listás könyvet elővenni. ;)
Lehet, de sajnos nem csináltam B listát.
VálaszTörlésAkkor végül sikerült átrágnod magad rajta! És már választottál következő könyvet? Remélem, azzal több szerencséd lesz. :)
VálaszTörlésA következő az Egy Gésa emlékiratai. Még csak néhány fejezetet olvastam, de már most látszik, hogy jó lesz. :-)
VálaszTörlésTényleg, ezt mondtad is. :) Na végre valami jó könyv. Ideje volt már. :)
VálaszTörlésÉn talán 2 évvel ezelőtt olvastam a Rúnajeleket, és nekem tetszett. Nálam is voltak szenvedős részek, meg néha én is belekeveredtem a sok szereplőbe, de összességében én szerettem. Bár, lehet, ez azért van, mert Joanne Harris más könyveit is nagyon szeretem!
VálaszTörlésNekem ez a könyv volt az első könyvem Harristől, és nagyon szerettem. Számomra nem volt zavaros, értettem mindent, tudtam, ki kivel van, és szerettem a mitológiai hátteret is. Sajnálom, hogy neked nem tetszett, de veled ellentétben én bátorítanék mindenkit, hogy nyugodtan olvassa el, és döntsön saját ízlése alapján. :)
VálaszTörlés