Luisa May Alcott: Kisasszonyok

„A felhők mögött mindig világít a fény!”

Azt hiszem ez az „újraolvasás” méltó befejezése volt az idei Könyvmoly Párbajomnak. Nagyon szeretem ezt a könyvet. Romantikus családregény, ami hol megmosolyogtat, hol megríkat. És ez így van jól.

A March család életének egy szeletkéjét ismerhetjük meg a könyvből. Egy olyan szeletkét, amely kemény próbák elé állítja mind a négy March lányt és édesanyjukat, akik a háború miatt kénytelenek a családfőt nélkülözni több, mint egy évig. A legidősebb Margaret (Meg) 16 éves, nevelőnőként dolgozva próbál segíteni a családnak. Josephine ( Jo) a 15 éves író palánta, aki a padláson írja élete művét kedvenc patkánya, Firka társaságában és nem mellesleg a házsártos March néni társalkodónője. Elizabeth (Beth) a 13 éves „Kicsi Harmónia”, aki még a morcos szomszéd vénember szívét is meg tudja lágyítani a zongorajátékával. Amy a 12 éves kis Raffaello, aki gyönyörűen rajzol.

Jo közbenjárására összeismerkednek a szomszédban lakó Mr Laurence-szel és annak unokájával Laurie-val, aki aztán a lány legjobb barátja lesz. És a négy March lány beveszi a fiút a „Szorgos Méhecske Társaság”-ba sok vidámságba bevonva őt ezáltal.

Laurie és a nagyapja lesznek azok, akik anyjuk távollétében vigyáznak a lányokra, míg Mrs March beteg férjéhez utazik. „Bizakodni és dolgozni”, ez lesz a jelszavuk ezekben a nehéz időkben, amit még nehezít Beth hirtelen betegsége, aki elkapja a skarlátot és nagyon súlyos állapotba kerül.

„Ezután szinte mindennap átsurrant a sövényen a csuklyás kis barna köpeny, és a fényűző szalonban egy láthatatlanul jövő-menő szellem zengett édes dallamokat. Sose tudta meg Beth, hogy Mr Laurence gyakorta kinyitja dolgozószobája ajtaját, és hallgatja a régimódi melódiákat, amelyeket szeret; sose látta Laurie-t, hogyan őrködik a folyosón, távol tartva a személyzetet; sose gyanította, hogy szándékosan készíttetik oda neki a kottatartóra az ujjgyakorlatokat és az új dalokat.”

Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a családregényeket. Kellemes stílusban íródott kis könyvecske ez, ami abszolút olvastatja magát és megtanítja az embert arra, hogy a boldogsághoz nem kell gazdagnak lenni. Egyébként pedig minden szereplője aranyos. :-)

És hála az égnek, vagy inkább Louisa May Alcott-nak, van folytatása.

„Elég nékem az, amim van,

Legyen bár sok, avagy kevés.

Célhoz jutok, mert legfőbb jó

Mindig a megelégedés.”