John Scalzi: Zoë története

„Fekete öves nyomtatóhuszárok vagyunk.”

Ez a könyv a Vének háborúja sorozat 4. része. Előre bocsátom, hogy nem olvastam az előző 3 könyvet, tehát nagyjából semmit nem tudok az előzményekről. Azért csak nagyjából, mert annyit azért megtudtam, hogy ebben a könyvben ugyanazokat az eseményeket követhetjük végig, mint az előzőben, csak más szereplő szemszögéből. Mégpedig Zoë Boutin Perry, az előző rész főszereplőinek örökbe fogadott gyermeke szemszögéből.

Azért mertem mégis belevágni, mert önálló történetként is egész jól megállja a helyét. És mert ideje volt már egy kis sci-fi olvasásnak.

A történet lényege, hogy Zoë nevelőszüleit kinevezik egy új gyarmat vezetőinek. Így aztán útra kelnek, hogy egy idegen bolygón (Roanoke), idegen emberek között kezdjenek új életet. Mondanom sem kell, hogy a könyv nem azért 300 oldal, mert minden happy, hanem azért mert egy új bolygó meghódításakor adódnak problémák. Nem elég, hogy meg kell küzdeniük a természettel és az ott lakó törzsekkel, állatokkal, de még idegenek is meg akarják semmisíteni az új gyarmatukat. Ám Zoë szereti keresztülhúzni mások számítását. Ha lőni kell, ő énekelni kezd, ha ölni kell, ő ajándékot ad.

Zoë. Egy 15 éves kamasz lány, akinek egy „bolygóközi” egyezmény alapján minden lépését két obin testőr kíséri, és rögzíti, hogy aztán a többi fajtársuk szintén láthassa és tanulhasson tőle. Mert Zoë amolyan „istennőféle” az obin társadalom számára. Hogy néz ki egy obin? Végy egy zsiráfot és egy óriáspókot és jól gyúrd össze. Na, elég ijesztő lett? Akkor jó.

„-Figyelj Zoë… - kezdte Enzo, majd ahogy átpillantott a vállam fölött, a szeme tágra nyílt.

- Hadd találjam ki. Két félelmetes kinézetű földönkívüli dekkol a hátam mögött.

- Honnan tudod? – nyögte Enzo egy kis hallgatás után.

- Mert pont olyan a reakciód, mint a többieké – vigasztaltam.”

Zoë elég humoros állapotban volt, mikor egy mondóka alapján elnevezte a két obint Apacukának és Fundalukának.

„Babar, a korcs már ott várakozott tappancsaival az ajtónak támaszkodva, és a genetikát átkozta, amiért sem szembefordítható hüvelykujjakkal, sem annyi aggyal nem áldotta meg a sors, hogy húzni is tudja az ajtót a tolás helyett. Kinyitottam hát neki. Babar kilőtt, mint egy szőrös, nyáladzó hőkereső rakéta. A zöld ember becsületére legyen mondva, azonnal letérdelt, és régi barátként üdvözölte a kutyát, aki hálából jól beterítette őt kutyanyállal.

- Tiszta szerencse, hogy látogatónk nem oldódik a nyálban – jegyeztem meg Apacukának.

- Babar nem túl jó őrkutya – állapította meg Apacuka, és figyelte, ahogy a zöld ember a kutyámmal játszik.

- Nem, nem kimondottan az – értettem egyet. – De el kell ismerned, hogy nyálazásban abszolút verhetetlen.”

Tetszett a könyv, mert nem csak hogy jó a története, de Scalzi humora is szuper. Nagyon jókat nevettem mind az obinokkal kapcsolatos jeleneteknél, mind Zoë és új barátai beszélgetéseinél. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a sci-fit humorral fűszerezve. Azt nem mondom, hogy a sorozat többi részét is el fogom olvasni, de ez a rész jó volt. Az biztos.

„- Dolgozunk maga helyett pár órát, és cserébe használhatunk egy kommunikátort, ameddig itt vagyunk. Maga pedig azt csinálhat, amit éppen akar.

… - Felteszem, ha véletlenül rettenetesen összekutyulnátok a dolgokat, nem nekem lenne bajom belőle – morfondírozott Bennett. – A szüleid csak nem büntetnek meg engem a ti hozzá nem értésetekért, nem igaz?

… - De úgysem fogunk összekutyulni semmit – érvelt Gretchen.

- De nem ám. Fekete öves nyomtatóhuszárok vagyunk.”