2014. augusztus 20., szerda

Puskin: Jevgenyij Anyegin



„De a lelkek ma ködben élnek,
Ma álmosít a vén morál,
Regényben is kedvelt a vétek,
S a jó legyőzve félreáll.”


Nem igazán tudom, hogy kellene hozzákezdenem ehhez az összefoglalóhoz. Félek, hogy amit leírok, nem adja át azt az érzést, amit közben éltem át. Nem volt egyszerű olvasni. Akárhányszor kinyitottam a könyvet, hogy „na most elolvasok pár oldalt”, az első 20 sor szenvedős volt. Kellett egy jó zene, és egy kis idő, hogy bele tudjak merülni és élvezni tudjam. Hogy meglássam a szépségét a rímeknek és a különböző költői képeknek. De belejöttem és egyre jobban tetszett.
Ugyan középiskolásként már elolvastam egyszer, de nem ártott felfrissíteni. Ha valaki arra számít, hogy most egy alapos elemzést fog itt olvasni, akkor ki kell, hogy ábrándítsam. Ez egy Bandytha féle összefoglaló lesz. :-) Esetlegesen erre tévedő diákok ennek megfelelően kezeljék.

A mű egy verses regény, egy orosz író (költő) tollából. Főhőse – Anyegin - nagybátyja halála után költözik vidékre a tőle örökölt birtokra. Hogy milyen jó fej, gondoskodó ember is Anyegin? Íme a gondolatai miközben haldokló nagybátyja mellett ült:

„De jaj, már több, mint életuntság
Mellette ülni éjt-napot,
S még egy percig sem hagyni ott!”
„Gyógyszert kínálni, szánva nézni –
S titokban sűrűn nyögni fel:
„Az ördög már mikor visz el?”

Tehát Anyegin vidéken folytatja életét, ahol estélyről estélyre, tea partiról tea partira jár. Mondhatni a társaság központjává válik. Megismeri Lenszkijt, aki a legjobb barátja lesz, és a Larin családot, ahol a nagyobbik lány szerelemre lobban iránta. Ő Tatjana, aki:

„Vadóc, bús, félénk, zajra rebben,
Mint szarvasgím a rengetegben,”

A lány levélben vallja meg érzelmeit Anyeginnek. Gondolom, sokan emlékeznek erre a levélre még iskolai tanulmányaik idejéből, hiszen a legtöbbünknek egy részét meg is kellett tanulni kívülről. 

„Én írok levelet magának –
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.”

Aztán jön az „én nem érdemlem meg magát és a csak szenvednénk ebben a házasságban” duma és Anyegin visszautasítja Tatjanát.

Tatjana később férjhez megy egy herceghez, s évek múlva újra összetalálkoznak, és ekkor Anyegin rádöbben, hogy ő tulajdonképpen szereti a lányt. Így aztán most ő ragad tollat, hogy levélben vallja meg érzéseit. Őszintén mondom, hogy arra már nem emlékeztem a középiskolai időkből, hogy Anyegin is írt levelet Tatjanának, talán mert abból nem kellett megtanulni egy részletet sem. De nem is sikerült olyan jól, mint Tatjana levele.
Az ember azt gondolhatná, hogy nagy egymás nyakába borulás következik. Hát nem. Tatjana ugyanúgy visszautasítja Anyegint, ahogy ő tette vele annak idején.

„De másnak szánt a sors oda,
S hűtlenné nem leszek soha.”

Hát ennyi. Mondhatni mindketten megszívták, mert Anyegin egykor nem merte feláldozni a szabadságát a boldogság oltárán. Persze akadt közben más egyéb esemény, de nem akarok minden poént lelőni. Inkább olvassátok el.

Kedvenc szereplőről nem nagyon tudnék nyilatkozni, de kedvenc idézetem akadt bőven. Az első mindjárt az, amivel kezdtem az összefoglalót. Továbbá:

„Eltűnt a boldogság kora,
Mint réten talpad kis nyoma.”
*
„Éj lesz, a hold, az éji strázsa,
A messzi égbolton halad.”
*
„Zsellérgyerek szalad vidulva,
S lónak képzelve önmagát,
Utast húz szánkóban: kutyát,
A huncutnak fagy már az ujja,
Sírna s nevet. Ablak megett
Az anyja feddőn integet.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.