„Megvakarta ősz fejét,
mintha gondolatait gereblyézte volna össze…”
Fekete István Tüskevárát 2 okból
akartam elolvasni. Az egyik, hogy ez a könyv az egyik mumus a családunkban.
Nekem ugyan nem volt kötelező olvasmány, de a Húgomnak évekkel ezelőtt igen.
Úgy gondoltam, hogy szolidaritást vállalva, vele együtt elolvasom. Csúfos bukás
lett a vége, mert ő kb. a feléig jutott, én pedig mivel a filmváltozatból 15
percet bírtam megnézni, a könyvnek már neki se kezdtem. Nem bírtam elviselni
Tutajos bénázásait.
A másik ok, hogy após jelöltem,
aki vadász és horgász egyszemélyben, csak úgy emlegeti ezt a könyvet, hogy
SZAKIRODALOM. Gondoltam hátha szerzek nála egy jó pontot…
Amit most fogok „mondani”, azért
valószínűleg irodalom tanárok hadai lázadnának fel ellenem, (ha olvasnák a
bejegyzéseimet…): szerintem ezt a könyvet felnőttként kell elolvasni.
Nem való 4. osztályos
gyerekeknek. Biztos sok mindent megértenek belőle, de nem látják meg minden
szépségét. Nekem, így a 30-hoz közel, nagyon tetszett. Mit tetszett? Imádtam.
Az ilyen és ehhez hasonló mondatokért:
„Besötétedett.
Az ég lassan kivirágzott, a fák
feketén nyúltak a levegőbe, a lángok játékosan nyaldosták a bográcsot, és
Matula árnyéka sem volt hangosabb, mint az öregember hangtalan mozgása.”
Imádtam azért, ahogy Fekete
István az állatokról írt, vagy, ahogy megszólaltatta őket. És imádtam a
humoráért.
Főhősünk Ladó Gyula Lajos - azaz
Tutajos - a nyári szünetet vidéki rokonainál tölti a Kis-Balaton mellett, az
öreg Matula Gergely szárnyai alatt, aki sajátos nevelési módszerrel hagyja,
hogy a fiú a saját bőrén tanulja meg berekbeli élet dolgait. Mint például, hogy
gumicsizma nélkül nem érdemes nekivágni a nádasnak, csuka szájába nem dugjuk az
ujjunkat, eső után vizesek a bokrok, és hogy a tűző napon, ing nélkül állatira
le lehet égni. Tutajoshoz később csatlakozik barátja Bütyök is, hogy aztán
együtt kalandozzanak a környéken.
Ha lebetegszenek, Nancsi néni
ápolja őket, akiről a következő idézet sok mindent elmond:
„… Nancsi néni közelében
úgy teremnek a rántott csirkecombok, mint erdőben a gomba.”
A fiúk a nyár végre testileg,
lelkileg megerősödve térnek haza.
Azt hiszem, hogy a kedvenc
szereplőm a mindig nyugodt Matula lett. Sokat gondolkodtam, hogy én vajon hogy
jöttem volna ki vele Tutajos helyében. Valószínűleg először idegbajt kaptam
volna a ráérős stílusától. De a nyár végére megszokva azt, csak ültünk volna a
parton horgászbottal a kezünkben, s én megkérdeztem volna tőle, hogy „Ma
megsütjük a halat, vagy halászlét főzünk belőle Matula bácsi?” Aztán ő 15-20 perc
múlva azt mondta volna, hogy: „Megsütjük”. Mint a székely viccekben.
„A puska rövid véleményt mondott
az irányításról, és dühében rúgott. Rúgott, mint egy telivér mén, és Tutajos
félig süketen tette le a szigorú szerszámot…
Az öreg szó nélkül vette ki a
halat a szákból és dobta a tartóhálóba, aztán figyelmesen megnézte Tutajost.
- Megint az orrával célzott? … a
jobb arcára valami vizes rongyot teszünk éjszakára, mert úgy megdagad, hogy az
a Béla nem ismeri meg. Nem fáj?
- Nem, nem érzem, de hol harangoznak?
- A fejében, Gyula, ippen ott…”
Nos, megnyugtathatom Havas Úr, én
emellett még csalódtam magunkban, nőkben is. Hiszen kettőn áll a vásár.
Amellett, hogy elég sok férfi csalja meg a feleségét, akár betegség, akár
elhidegülés miatt, vagy csak mert unatkozik, elég sok nő hajlandó szeretőjévé
válni az ilyen férfiaknak. Ki azért, hogy meneküljön a szülői ház nyomorából,
vagy egy erőszakos férj mellől, amit még akár meg is érthetnénk, de vannak
olyan nők, akik pusztán unalomból, vagy pénz sóvárságból teszik ezt. És még
büszkék is rá. 
