„A felnőttek élete, Adrian, bonyolult.
Nemcsak abból áll, hogy sokáig fennmaradhatnak,
és saját lakáskulcsuk van.”
Vonyító vérfarkasok ide, jóképű
vámpírok oda, mostanában egy kis humorra vágytam. Sőt, sok humorra. Így esett a
választásom Sue Townsend második könyvére. Az első részt még két Párbajjal
ezelőtt olvastam és nagyon tetszett, úgyhogy csak idő kérdése volt, hogy egy
újabb rész mikor kerül terítékre. Szeretem az írónőnek a fárasztó humorát, ami nem
annyira fárasztó, mint mondjuk Christopher Moore-é. Pont megfelelő mértékben
fárasztó.
Történet:
Adrian Mole – a néha kicsit
balfék angol tinédzser – immár elmúlt 15 éves. Napló formájában értesülünk kis
életének minden mozzanatáról. Nagyon jó, hogy a könyv elején egy ábrán
szemlélteti, hogy ki kicsoda a családban és a baráti körben, különben ember nem
tudná követni, hogy kivel mi a szitu. Van ugyebár az apja George és az anyja
Pauline. Meg mindegyiknek van, vagy volt szeretője. És néha még az is előfordul,
hogy a szeretőnek is van szeretője.
Nem elég, hogy az anyja terhes
lesz és nem pontosan tudható, hogy kitől, de az apjának a szeretője is terhes
lesz. Hm. Nem csoda, hogy ebben a nagy katyvaszban egy tinédzser elveszik.
Szegény Adrian-ünk először csak rossz társaságba keveredik, aztán pedig
elszökik otthonról. Persze mivel szerencsétlen Adrian Mole-ról van szó, a
szülei még csak észre sem veszik.
Mikor épp nincs szökésben, akkor
Bert Baxter nevű idős barátját ápolja és se veled, se nélküled kapcsolatban
vergődik barátnőjével Pandorával.
Főbb szereplők:
Adrian a bénázásai ellenére igen
szerethető szereplő. Tiszta, rendes gyerek, sokat tanul és igen olvasott. És
besegít a házimunkában. Nagyon szeretné már elveszíteni a szüzességét, de az e
téren való tájékozatlanságát remekül szemlélteti, hogy mikor már majd a szemét
szúrják ki az árulkodó jelek, ő még akkor sem jön rá, hogy az anyja terhes.
Akit kifejezetten utáltam, az az
anyja volt. Egy igénytelen, lusta nőszemély, aki eldohányozza a család pénzét. Úgy,
hogy egyébként mindkét szülő munkanélküli. Mikor Adrian megkérdezi az apját,
hogy miért vette el az anyját, a férfi 15 év keserűségét zúdítja szegény
gyerekre:
„- Ide figyelj, öreg, eszedbe ne
jusson a házasság, míg néhány hónapot le nem húztok a kiscsajjal a
hálószobában. És ha eltelik három nap, és a bugyija még mindig ott hever a
padlón, jobb, ha elfelejted!”
Mondjuk, az apját sem szerettem
különösebben, mert mikor a szeretője megszült, ő gondolkodás nélkül otthagyta a
terhes feleségét és Adriant a nőért. Egy kis idő elteltével, meg jött volna
vissza, mintha mi sem történt volna.
Kész csoda, ha szegény fiúból
ilyen szülők mellett normális felnőtt lesz. Gondolom ez majd a következő
könyvek során kiderül.
Érdekesség:
Egy igen érdekes részre hívnám fel
a figyelmét azoknak, akik olvasták, vagy olvasni fogják. Mégpedig, hogy Adrian
idős barátjának, Bert Baxter-nek az ápolónőjét Katie Bell-nek hívják. Akárcsak
a Griffendél kviddicscsapatának egyik hajtóját J. K. Rowling könyveiben. Sue
Townsend ezt nyilván nem poénnak szánta 1984-ben. Ez csak nekünk, Harry Potter
rajongónak vicces.
És most jöjjön néhány kedvenc idézet:
„Anya nagyon el volt foglalva
Rosie-val ahhoz, hogy palacsintát csináljon. Én csináltam helyette. Nem tudom,
miért olyan dühös apa. A konyha mennyezetét úgyis újra kell festeni.”
„A nővér visszajött, és nagy
megkönnyebbülésemre kiküldött. De anya nem engedte el a kezem. A nővér azt
mondta, hogy tegyem hasznossá magam és mérjem az összehúzódások közti időt.
Mikor kiment, megkérdeztem anyát, mi az az összehúzódás.”
Összességében jó kis könyv volt és a „naplóságának” hála kiválóan
tudtam olvasni reggelente a buszon munkába menet. (Lassan a szokásos járatomon
hozzászoknak az emberek, hogy könyvvel, tollal és papírral a kezemben ülök és
néha jókat nevetek.)
Kinek ajánlom? Szerintem egy próbát mindenkinél megérdemel. Aki nem
vár tőle nagy történéseket, vagy óriási sztorit, az nem fog csalódni. Egyszerű,
de nagyszerű.
