„De a lelkek ma ködben
élnek,
Ma álmosít a vén morál,
Regényben is kedvelt a
vétek,
S a jó legyőzve
félreáll.”
Nem igazán tudom, hogy kellene
hozzákezdenem ehhez az összefoglalóhoz. Félek, hogy amit leírok, nem adja át
azt az érzést, amit közben éltem át. Nem volt egyszerű olvasni. Akárhányszor
kinyitottam a könyvet, hogy „na most elolvasok pár oldalt”, az első 20 sor
szenvedős volt. Kellett egy jó zene, és egy kis idő, hogy bele tudjak merülni
és élvezni tudjam. Hogy meglássam a szépségét a rímeknek és a különböző költői
képeknek. De belejöttem és egyre jobban tetszett.
Ugyan középiskolásként már
elolvastam egyszer, de nem ártott felfrissíteni. Ha valaki arra számít, hogy
most egy alapos elemzést fog itt olvasni, akkor ki kell, hogy ábrándítsam. Ez
egy Bandytha féle összefoglaló lesz. :-) Esetlegesen erre
tévedő diákok ennek megfelelően kezeljék.
A mű egy verses regény, egy orosz író (költő) tollából. Főhőse – Anyegin -
nagybátyja halála után költözik vidékre a tőle örökölt birtokra. Hogy milyen jó
fej, gondoskodó ember is Anyegin? Íme a gondolatai miközben haldokló nagybátyja
mellett ült:
„De jaj, már több,
mint életuntság
Mellette ülni
éjt-napot,
S még egy percig sem
hagyni ott!”
…
„Gyógyszert kínálni,
szánva nézni –
S titokban sűrűn
nyögni fel:
„Az ördög már mikor
visz el?”
Tehát Anyegin vidéken folytatja
életét, ahol estélyről estélyre, tea partiról tea partira jár. Mondhatni a
társaság központjává válik. Megismeri Lenszkijt, aki a legjobb barátja lesz, és
a Larin családot, ahol a nagyobbik lány szerelemre lobban iránta. Ő Tatjana, aki:
„Vadóc, bús, félénk,
zajra rebben,
Mint szarvasgím a
rengetegben,”
A lány levélben vallja meg
érzelmeit Anyeginnek. Gondolom, sokan emlékeznek erre a levélre még iskolai
tanulmányaik idejéből, hiszen a legtöbbünknek egy részét meg is kellett tanulni
kívülről.
„Én írok levelet
magának –
Kell több? Nem mond
ez eleget?
Méltán tarthatja hát
jogának,
Hogy most megvessen
engemet.”
Aztán jön az „én nem érdemlem meg
magát és a csak szenvednénk ebben a házasságban” duma és Anyegin visszautasítja
Tatjanát.
Tatjana később férjhez megy egy
herceghez, s évek múlva újra összetalálkoznak, és ekkor Anyegin rádöbben, hogy
ő tulajdonképpen szereti a lányt. Így aztán most ő ragad tollat, hogy levélben
vallja meg érzéseit. Őszintén mondom, hogy arra már nem emlékeztem a
középiskolai időkből, hogy Anyegin is írt levelet Tatjanának, talán mert abból
nem kellett megtanulni egy részletet sem. De nem is sikerült olyan jól, mint
Tatjana levele.
Az ember azt gondolhatná, hogy
nagy egymás nyakába borulás következik. Hát nem. Tatjana ugyanúgy
visszautasítja Anyegint, ahogy ő tette vele annak idején.
„De másnak szánt a
sors oda,
S hűtlenné nem leszek
soha.”
Hát ennyi. Mondhatni mindketten
megszívták, mert Anyegin egykor nem merte feláldozni a szabadságát a boldogság
oltárán. Persze akadt közben más egyéb esemény, de nem akarok minden poént lelőni. Inkább olvassátok el.
Kedvenc szereplőről nem nagyon
tudnék nyilatkozni, de kedvenc idézetem akadt bőven. Az első mindjárt az, amivel
kezdtem az összefoglalót. Továbbá:
„Eltűnt a boldogság
kora,
Mint réten talpad kis
nyoma.”
*
„Éj lesz, a hold, az
éji strázsa,
A messzi égbolton
halad.”
*
„Zsellérgyerek szalad
vidulva,
S lónak képzelve
önmagát,
Utast húz szánkóban:
kutyát,
A huncutnak fagy már
az ujja,
Sírna s nevet. Ablak
megett
Az anyja feddőn
integet.”