2011. december 30., péntek

Joanne Harris: Rúnajelek

Úgy döntöttem, hogy nem fogok kertelni. Nekem ez a könyv egy merő szenvedés volt. 

Pedig egész jól indult. Először azt hittem, hogy olyan lesz, mint a Fairy Oak könyvek. De nem. Az írónő annyira megbonyolította a skandináv mitológia elemivel, szereplőivel, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy már fogalmam sincs ki kivel van…

Története:
A főszereplő Maddy egy varázsjellel a kezén született egy olyan faluba, ahol gyűlölik a természetellenes jelenségeket. Egyetlen „barátja” egy Félszemű idegen, aki évente megjelenik. Ő tanítja meg használni a varázserejét.
A falu határában áll a Vörös Ló dombja, amiről kiderül, hogy átjáró a Lenti Világba. Ahová Félszemű nem mehet le, ezért Maddyt küldi, hogy hozza el Neki a Suttogót, amiről persze akkor még nem tudhatjuk, hogy micsoda. Na, innentől kezd szenvedőssé válni… Maddy megszerzi a Suttogót, aztán a falusiak be akarnak hatolni a Dombba. Megindul a menekülés.
Maddy elindul a Pokolba, hogy felélessze az igazi apját. A végén az összes szereplő a nyomában van (istenek, falusiak…) Aztán a Pokol jelenetnél már teljes a káosz. És aztán amikor már végképp nem tudni, hogy ki kivel van, akkor jön az Álom folyó és elsodor mindent…
A lényeg nagy-vonalakban az, hogy ez a Suttogó kell mindenkinek, mert meg tudja jósolni a jövőt.

Kedvenc szereplő:
Na, ilyen nem volt

Tetszetős idézetek:
„Vajon a tűz, amin megsütöttük a húst, mennyiben különbözik a gyújtogatáshoz használttól?”
„…az ember sokféle okból ültethet fát. Lehet, hogy szereti a fákat. Vagy árnyékra vágyik. Vagy tudja, hogy egy nap tűzifára lesz szüksége.”


Nem is szeretnék és nem is tudnék erről a könyvről többet írni, Nekem nem jött be, de aki szereti a skandináv mitológiát, az bátran próbálkozzon vele.