Gill Sims: Hát persze hogy iszom!!! Egy elcsigázott anya naplója

„Amúgy meg nagyon szeretem őt. 

Kivéve, amikor arról fantáziálok, hogy sírt ások neki az erdőben.”

 

Már a címe nagyon megfogott ennek a könyvnek. Szerettem volna egy őszinte és humoros művet olvasni a gyermeknevelés buktatóiról. Jó választás volt.

A főszereplő Ellen Russel – 39 éves, totál nem tökéletes anya és nem is akar az lenni, inkább iszik még egyet – férjével, két gyermekével és egy kutyával éli napjait. Mindig eltervezi, hogy mit milyen tökéletesen fog tenni a következő napon, például egészséges ételeket fog adni gyermekeinek, francia fonással fonja be kislánya haját, mesét olvas, és még sminkel is. Aztán jön gonosz élet és eluralkodik a káosz. Ellen chipset tálal fel, végighallgatja a lánya panaszáradatát, amiért nem tud francia fonatot készíteni, birkózva elszedi a kölyköktől a kütyüket, saját haját pedig Hello Kitty-s hajgumival fogja össze. Az iskolában és a játszótéren próbál elbújni a Bitangul Tökéletes Anyukák Gyülekezete elől. Részmunkaidőben dolgozik, és hordja a gyerekeket különórákra. Legfőbb életcélja, hogy túl élje a mai napot. Kedvence a Teszek a világra péntek.

Na anyukák, ki ismer magára egy hangyányit? Azt hiszem, sokan írhatnánk hasonló könyvet a gyermeknevelés kalandos napjairól. Nekünk is van Teszek a világra péntekünk, csak máshogy hívjuk. Kiakadok a játszótéri zabáltató anyukáktól. Futás közben is tudok hajat fésülni és copfot készíteni. Sőt szemtapaszt is tudok ragasztani futás közben. Fekete öves gyógyszerbeadó vagyok, és már simán lebonyolítok home office-ban fontos telefonhívásokat úgy, hogy közben a gyerek a konyhai eszközökön dobol mellettem. És vérprofin bontom ki a dugi csokimat a konyha eldugott sarkában állva, nehogy bárki is meghallja és kérjen belőle.

Én ilyen vagyok és vállalom. Vállalom, hogy kb 1 hónapos volt a kislányom mikor rájöttem, hogy még sosem mostam meg a hónalját. Hogy mikor építőkockával játszunk, rendszeresen odacsípem a kezét figyelmetlenségből. Hogy van olyan reggel, hogy ha nem szól, akkor cipő nélkül vinném el az oviba.

Ahogy a végére Ellen megvilágosodott, úgy én is rájöttem, hogy nincsenek tökéletes anyukák. Mindenki szorong valamitől. Néha mindenkinek jól jön egy együtt érző ölelés, mikor a gyereke épp az utcán fetrengve hisztizik, vagy a bolt közepén mondja el minden hülyének a saját anyját. Segítsük egymást!

Kedvenc idézetek:

„… végre hazajött Simon! … kijelentette, hogy ő csak valami egyszerű vacsorát szeretne, például lasagnét.”

„Peter arról faggatott, mi történik, ha az ember örökre benntartja a fingot. Felrobban, Anyu? Tényleg felrobban? Mi történne, ha tényleg örökre benntartanád? Szétrobbannál, és mindent beborítana a vér meg a belek?”

„Simon a szememre vetette, hogy igazán nem kell leordítanom a fejét, miközben fenyegetően ütögetem a pultot a konyhakéssel,”

„Gyerünk, gyerünk, igyon mindenki! Semmi szükség, hogy józanul viseljék el a családunk hülyeségeit.”

 

A sok piálást leszámítva teljes mértékben tudtam azonosulni Ellennel. Sok vidám percet okozott nekem ez a könyv is. Meg is vettem a következő részt és már alig várom, hogy olvashassam.