„Basszus, tuti, hogy
itt még a padló is érintőképernyőből van!”
(Rylin)
Boldog vagyok, mert hosszú kihagyás után végre sikerült
elolvasnom egy könyvet és írni róla egy összefoglalót. Bár nem ez lett életem
legjobb irománya. Hiába, vissza kell rázódnom. A sok „süss fel nap” és „csíp-csíp
csóka” után nehéz kerek mondatokban fogalmazni. 😀
Előre szólok, ez egy romantikus
sci-fi. Mostanság nagyon nehéz időt szakítanom az olvasásra, de már nagyon
vágytam egy kis sci-fi-re. Végül reggelente a buszon olvastam el ezt a könyvet,
és mivel csak 20 perces az út a munkahelyemig, beletelt vagy három hónapba…
2118. novemberében járunk
Manhattanban, a Torony nevezetű építményben, ami a maga 1000 emeletével olyan,
mint egy város. Egy olyan város, ahol az alsóbb szinteken a szegényebb réteg
lakik, a felsőkön pedig a gazdagok, vagy „plafonburzsujok”.
A főszereplő lányok természetesen
a gazdagok közé tartoznak. Elképzelhetetlen luxusban élnek, ahol a dohányzó
asztal is érintőképernyő, kontaktlencse segítségével telefonálnak, az ajándék
masnija pedig pillangóvá hajtogatja magát és elrepül a legközelebbi kukába.
Van itt genetikailag tökéletesre
tervezett szőkeség, gyógyszerfüggő kíváncsi liba, mindkét apja által elhagyott
lány, mások életében turkáló hacker.
A luxus máz alatt azonban sötét,
vagy kevésbé sötét titkot rejtőznek, és még a boldog családi élet, vagy a
szerelem sem működik gombnyomásra.
Íme néhány kedvcsináló idézet:
„Megfogta a szalvétáját, melynek
okosszálai farmerje levendulaszínű árnyalatához idomultak…”
„Talán ez az imádság lényege,
villant át a fején, másoknak jót kívánni.”
„A szobakomputer halkan életre
zizegte magát, és kötelességtudóan leellenőrizte az életfunkcióit, majd ennek
megfelelően beállította a szoba hőmérsékletét.”
Tetszett maga a világ, amiben játszódik,
érdekes volt a történet. Aztán vége lett és én meg csak néztem, hogy ez a vége?
Kis keresgélés után rájöttem, hogy van folytatás, csak még nem jelent meg
magyarul. Puff neki, megint belenyúltam egy sorozatba…
