„Anyuval délelőtt muffint sütöttünk, egész jó lett,
lehet enni is és dobálni is.
Most elég nagy gondban vagyok,
mert hát mit lehetne írni egy olyan könyvről, ami nem szól semmiről? Gondoltam,
hogy elolvasom, mert annyian dicsérik, meg mert van belőle sok rész (így biztos
jó), meg díjakat nyert. Hát, konkrétan 386 oldalon keresztül vártam, hogy
történjen valami…
A főszereplőnk Rentai Renáta, a
Szent Johanna gimiben kezdi meg a 9. évfolyamosok életét.
És minden napja arról szól, hogy
reggel a legjobb barátnőjével – Virággal – megy iskolába. Az épület előtt a
lépcsőnél összetalálkoznak egy pár fiú osztálytárssal, köszönnek, váltanak
néhány szót, amiből Virág semmit nem ért, mert olyan buta szegény.
Aztán jön ilyen óra, olyan óra,
dolgozat, felelés, jó fej tanár, nem jó fej tanár. Iskola után Virággal hazasétál,
este olvas, tanul, netezik az osztálytársakkal. És ennyi. De tényleg.
Mondanám, hogy a nyelvezete
tetszett, mert mostani beszédstílusban íródott, de én hiányoltam a szép kerek,
többszörösen összetett mondatokat, amik olvastatják magukat. Nem voltak
ilyenek. Arról nem is beszélve, hogy még én is találtam benne logikai hibákat,
pedig nem nagyon szoktam észre venni az ilyesmit. De mivel a történet nem
foglalt le, így észre vettem. Csak ezért olvastam végig, mert egyszerűen már
hozzászoktam, hogy olvasom.
Az egyetlen említésre méltó szál,
hogy Reni belezúg a Cortez becenevű osztálytársába. Próbál megfelelő módszert
kigondolni, hogy a fiú közelébe férkőzzön. Ha esetleg elolvasnám a következő
részt, akkor az csak és kizárólag azért, hogy kiderüljön, hogy összejönnek e. Vagy
végre észreveszi, hogy a másik legjobb barátja, Arnold viszont ő érte van oda.
Kinek ajánlom? Olyanoknak, akik
szeretik az elgondolkodtató könyveket, meg odavannak a pörgős, kiszámíthatatlan eseményekért,
na nekik semmi esetre sem. Talán annak, aki este fáradtan bedőlve az ágyba
szeretne valami nagyon könnyű olvasmányt, amíg le nem csukódik a szeme.
