Isaac Asimov: Acélbarlangok

Mikor elolvastam az Én, a robot című Asimov könyvet, úgy gondoltam, hogy a sci-fi nem igazán az én műfajom. És tuti biztos, hogy az Acélbarlangokkal sokat fogok szenvedni. Ehhez képest igen hamar átrágtam magam rajta, ugyanis nagggyon izgi volt.

A történet a  messzi jövőben, egy két részre szakadt világban játszódik.

A földlakók zsúfolt, zárt nagyvárosokban tengetik napjaikat, ahol az életük agyon van szabályozva. Előírják nekik hány gyerekük lehet, hol, mikor és mennyit ehetnek az élesztőből gyártott szintetikus kajából, hol fürödhetnek.

Az űrlakók világa betegségektől mentes hely, ahol az emberek nem ritkán 200, 300 évet is élnek és „a népességszaporulat szigorú ellenőrzés alatt áll”. (Ami annyit jelent, hogy a gyerekeket alapos fizikai és szellemi vizsgálatoknak vetik alá, hogy megengedhető-e az emberré érésük. No comment!)

A földi Űrvárosban megölnek egy űrlakót. Elijah Baley rendőrnyomozó próbálja meg kideríteni a gyilkos kilétét. Társa, egy emberszabású robot R. Daneel Oliwaw, aki a meggyilkolt tudós szakasztott mása.

Kezdetben idegenkedik a robottól, de a nyomozás végére egészen megkedveli őt. „Hirtelen fellobbanó reménykedéssel nézett R. Daneel szépen metszett arcába. Akármiféle teremtmény is, hűséges, önzetlen. Mi többet kívánhat valaki egy baráttól? Baleynek barátra volt szüksége, és jelenlegi hangulatában korántsem akadt fenn azon, hogy ennek a barátnak vérerek helyett huzalok vannak a testében.”

Kedvenc szereplő:

R. Daneel Oliwaw

Kedvenc idézet helyett jöjjön a kedvenc jelenetem:

„-Mondd, Elijah – szólalt meg R. Daneel -, nem illetlenség evés közben figyelni valakit?

- Ha kifejezetten bámulnak rád, akkor igen. … A mindennapi beszélgetés persze teljesen helyénvaló, de bámulni valakit, amíg eszik, azt nem illik.

- Értem. De akkor mi lehet a magyarázata annak, hogy nyolc embert számoltam meg, akik figyelnek, erősen figyelnek minket?

Baley letette a villát. Körülnézett, mintha sóadagolót keresne.

- Én nem látok semmi szokatlant. – De hangjából hiányzott a meggyőződés. …

És amikor R. Daneel felé fordította rezzenetlen barna szemét, az a kényelmetlen gyanú ébredt benne, hogy nem is szemet lát, hanem valamilyen letapogató készüléket, amely a másodperc töredéke alatt a fényképezőgép pontosságával képes egész környezetét felmérni.

- Nekem pedig nincs semmi kétségem – válaszolta nyugodtan R. Daneel.

- És ha így volna? Tapintatlan viselkedés ugyan, de mire lehet ebből következtetni?

- Nem tudom, Elijah. Viszont lehet-e merő véletlen, hogy azok közül, akik figyelnek bennünket, hatan ott voltak tegnap este a cipőbolt előtti tömegben?

Baley ujjai görcsösen megfeszültek a villán.

- Biztos vagy benne? – kérdezte automatikusan, de alighogy kimondta, már rájött a kérdés felesleges voltára. Az ember nem kérdez meg egy számítógépet, hogy biztos-e az általa adott válasz helyességében, még akkor se, ha a számítógépnek történetesen keze-lába van.

- Egészen biztos – felelte R. Daneel.”
Hja. Megvannak az előnyei, ha az embernek egy robot a kollégája...

Szerény véleményem szerint ez a könyv egy érdekes kis sci-fi krimi, amit teljes szívvel tudok ajánlani mindenkinek. És naná hogy most sem találtam el, hogy ki volt a gyilkos…