Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló 2.

Szerintem én kifejezetten jó szándékú és könnyen alkalmazkodó és kedves jószág vagyok,

aki mindig kifejezetten keresi a gazdija kedvét.

Keresi, keresi, de nem találja. (Nokedli)

Íme, a Macskanapló második része. Szegény-szegény könyvesbolti eladók mennyit szívtak ezzel a könyvvel, mire megtalálták nekem. Ugyanis az árufeltöltő kollégájuk nem a szórakoztató művek közé pakolta, hanem az állattartás részlegre. Pedig ez egy szórakoztató könyv, nem is akármennyire. Urbán Szabó Krisztina pontosan ott folytatta, ahol az első rész végén abbahagyta.

Nokedli (a tipikus macska) folytatja a naplóírást a gazdi tartás tapasztalatairól, görbe tükröt tartva a macska tulajdonosok elé. Felnőtt cicaként már nemcsak a játék érdekli, hanem a politika, a kutyatartás, kerti munkák, szép szemű kandúrok és a szaporodás.

Buksi Macskanaplót olvas

Továbbra is úgy gondolja, hogy ő a ház ura és nem könnyíti meg a gazdik életét, még karácsonykor sem. Most, hogy ezt írom, Buksi nevű macskám roppant csúnyán néz rám és látom a fején, hogy azt gondolja: nem érted te ezt. Mert jó macska lévén Nokedli pártját fogja, miszerint: „a karácsonyban az a legjobb, hogy leszedem a díszeket, beviszem az ágyneműtartóba, és feldíszítem vele…” Csak az én macskáim nem az ágyneműtartóba dugják az ellopott karácsonyfadíszeket, hanem a macskaszőnyeg alá. Találtam én már az alatt hűtő mágnest, tollat, befőttes gumit és egyszer még egy szem cseresznyét is.

No de kanyarodjunk vissza Nokedlihez, aki aztán kér egy kutyát, - mert a gazdi tartás már nem kihívás számára – és meg is kapja, Dalton, a labrador személyében. Dalton egy nagy mamlasz, aki hagyja, hogy egy macska megverje, amikor úgy tartja kedve, de egy jóindulatú jószág, aki suttyomban Nokedlinek adja a husiját, mikor azt fogyókúrára fogja a lánygazdi. Hálából aztán Nokedli folyton bajba keveri szerencsétlent.

Kedvenc részeim:

„És másnap is viszkettem, meg harmadnap is, és akkor a lánygazdi éppen simogatott és egy olyan bigyusz, ami mostanában rajtam lakik, az ujjaira mászott, mire sikoltozni kezdett (a lánygazdi, nem a bigyusz, a bigyusz az elugrott), hogy úristen, ez a macska bolhás, és berakott a dobozomba, és elrohant velem oda, ahol feszt szurkálják a seggemet, állítólag azért, hogy ne legyek beteg.”

Prutyesz és a macska alagút

„Nagy szerencse, hogy a lánygazdi nem az akut betegellátásban dolgozik, nyilván annak is a buksiját simogatná, akit két perce ütött el a villamos, és a kezében tartaná a lábát, mondván, a lelki támasz ér annyit, mint egy szívmasszázs meg egy nyomókötés a főverőéren.”

A legnagyobb kedvencem pedig:

„Én pedig MACSKA vagyok! Az rendszertanilag is más, külön ellátó rendszerrel, társadalombiztosítással, nyugdíjfolyósítással, már csak a kilenc életünk miatt is! Ha az elsőben megszerezzük az öregségi nyugdíjat, nehogy má’ a következő nyolcban újra kelljen gályázni érte! És nekem ezek a gazdineveléssel folytatott – most már látom, egyre kudarcosabb – éveim duplán számítanak.”

Hát igen, valahogy én is így képzelem el a macskáim gondolatait, "beszólásait". Amikor rájuk szólok, mert valamit piszkálnak, amit nem kéne, és erre visszanyávognak, szinte hallom, ahogy megpróbálják egymásra kenni a dolgot: "a Buksi volt!" "nem igaz, mert a Prutyesz volt!"
Nagyon jó könyv, állati sokat nevettem rajta. Nokedli dumája fenomenális. Ugyanúgy ajánlom macskásoknak és nem macskásoknak, mint az első részt.

Ha esetleg, egészen véletlenül az írónő erre tévedne, akkor itt megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem: Krisztina, ugye lesz harmadik rész? Én tutira elsők között fogom megvenni.

Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló

Mikor ezt a könyvet megvettem, balga módon már a buszmegállóban elolvastam az első bekezdést. Ami azonnal megfogott…

„Tegnap végre elszántam magam, és szert tettem egy saját, külön bejáratú gazdira. Tudom, hogy nagy felelősség a gazditartás, de igazán felkészültnek éreztem magam, elolvastam egy csomó könyvet a gazdik szokásairól meg sajátos szükségleteikről, és úgy gondoltam, hogy már elég nagy macska vagyok ahhoz, hogy saját gazdim legyen.”

Ezek után alig vártam, hogy hazaérve belevethessem magam.

A főszereplő Nokedli (a tipikus macska) elkezdi trenírozni a lány és a fiúgazdit (ő csak így hívja őket), és megfigyeléseiről naplót vezet, melyben hitelesen leírja a macska tulajdonosok életét. Miszerint az ember munka után hazamegy, összeszedi a macskajátékokat (szőrmók egeret, sípolós egeret, gumi labdát, rongy labdát, műanyag labdát, játék mackót…), visszarámol a kipakolt fiókokba és szekrényekbe, felszedegeti az asztalról lefötört, játék gyanánt használt reklám újságokat, feltörli a víztócsát az itató körül. Mikor fáradtan ledobja magát az ülőgarnitúrára, megjelenik Őnagysága a macska és követeli a röpke egy-két órás simogatás és játék adagját, aztán persze a vacsoráját. Kétszer. Jobb esetben. Mert hogy a macskák legszívesebben óránként ennének. Ha hagynánk. Emellett természetesen úgy gondolják, hogy Ők az urak a háznál, a gazdi csak megtűrt személy, aki arra jó, hogy enni adjon.

Én személy szerint kettő ilyen huligán macskával élek együtt, úgyhogy teljesen átérzem a könyvben szereplő gazdik problémáit. De olyan hihetetlenül szuper szöveggel írja le mindezeket, hogy időnként fetrengtem a röhögéstől. Bizony egy-egy jelenetben ráismertem az én cickányaimra. A stílusról pedig sokszor jutottak eszembe Kern András elfogott levelei.

Kedvenc szereplő: Nokedli

Kedvenc részek:

„… a lánygazdi egy titokzatos helyre jár, úgy hívja, hogy „dolgozó”, és állítólag azért teszi, hogy legyen pénze macskakajára. Járhatna gyakrabban is, mert elég kevés kajára van pénze!”

„… a padláson lakik a barátom. Még nem láttam, de egész éjjel morzézott nekem, én meg vissza, és megbeszéltünk egy focimeccset is! Sajnos, a nevét elfelejtettem megkérdezni, de azt hiszem, úgy hívják, hogy „az a kib…szott pele”, legalábbis a lánygazdi ezt motyogta, amikor az éjszaka közepén a lesszabályról vitatkoztam vele. Szép név! De nekem az enyém is tetszik.”

 És a legnagyobb kedvenc, ami hűen tükrözi a macskák gondolkodás módját:

„Aztán fél egy körül felébredek, hogy éhes vagyok, de tapintatos is vagyok, mert megfigyeléseim szerint ilyenkor a lánygazdi még nem éhes, szóval türelmesen várok egészen háromnegyed egyig, és csak akkor kezdem a mancsommal szétfeszegetni a lánygazdi szemhéját.”

Nagyon aranyos és nagyon jó humorú könyv. Akinek van macskája, azért olvassa el, akinek nincs az, meg azért.