Christopher Moore: Totál szívás

Kb harmadszor írom át az ajánlóm, mert nem akarom megsérteni sem az írót, sem a kiadót, sem azokat, akik szeretik ezt a könyvet. De az a helyzet, hogy én naaaagyon sokat szenvedtem vele. Már több, mint két hónapja kések vele a könyvtárból, mert ugyebár ami nem tetszik, azt nehezen olvassa az ember. Hogy finom legyek és nőies: engem nem győzött meg. De ha valaki szereti a beteg humorú vámpíros könyveket, akkor olvassa bátran. 

Szóval, ez a Vérszívó Démonok folytatása. A főszereplő csaj - Jody - vámpírrá változtatja Thomas C. Floodot, a szerelmét.  Dúl a láv, meg minden, öröm és bódottá.

Egy lökött kis csajt bérelnek fel segítőnek, hogy amíg ők nappal ájultan fekszenek, ő intézkedjen helyettük ügyes-bajos dolgaikban. Elég érdekes a lány, egy szabad szájú, kizárólag szlenget használó, gót kis csaj.

Közben „feléled” az előző részben megismert vámpír, aki átváltoztatta Jodyt, és bosszút akar állni mindenféle ellene elkövetett tettükért, és nem mellesleg elkezdenek szaporodni a vámpírok a városban. 

 Ahogy Rivera és Cavuto nyomozók mondanák:

„- Megszívtuk.

- Ja.

- Az egész város megszívta.

- Ja.”

Azért akadt egy kedvenc mondásom a sok ökörség között, amit egy női ruhába öltözött férfi mondott:

„Akkor nyomd meg a stopot, szivi. Nyomd meg a stopot.”

Ki-ki döntse el, hogy milyen élethelyzethez illő mondatok ezek.

Egyébként, ha valakit érdekel, akkor az Agave kiadó honlapján most 81%-os leértékeléssel, 2.580 Ft helyett csak 500 Ft-ért kapható a könyv. Szupercukkini…

Christopher Moore: Vérszívó Démonok

„Két nincs-ből nem lesz egy van.” (Christopher Moore)

Már tegnap befejeztem ezt a könyvet, de vártam egy napot az összefoglalóval, hátha az idő megszépíti. De nem szépítette meg. Nagyon beteg, nagyon fárasztó humor. Igazi Christopher Moore könyv.

A főszereplőnk – Jody – egy szép napon arra ébred egy sikátor közepén, hogy vámpír lett. Nem kérte, de az lett. Így nappal tecchalott állapotban fekszik, és csak éjszaka tud utcára menni, ami elég sok problémát vet fel. Ezért szüksége van egy „csicskára”, aki elintéz neki ezt-azt. Itt jön a képbe a másik főszereplő C. Thomas Flood, a vidéki gyerek, aki azért jött a nagyvárosba, hogy író legyen és szert tegyen egy csajra. Jody el is csavarja a fejét és rögtön össze is bútoroznak. Csakhogy egy vámpír lakótársának élete nemcsak játék és mese… És, hogy Thomasnak ne csak a „szerelmétől” kelljen rettegni, a Jody-t átváltoztató vámpír zaklatni kezdi őket. Az általa legyilkolt emberek miatt pedig a rendőrség a párocska után is nyomozni kezd.

Ennyi a nagy történet. Mint az jól látszik az összefoglalómból, ez egy vámpír történet, jobban mondva a mostanság divatos vámpír történetek kifigurázása.

A többi szereplőről mit is mondhatnék? Hajaj. Van itt két dilinyós rendőr, akik azzal küzdenek, hogy elhiggyék e, hogy léteznek vámpírok, no és Thomas munkatársai, akik éjszakánként a szupermarketben - ahol dolgoznak - szörföznek a takarítógéppel, vagy bowlingoznak az áruval. Nem hiába nevezi őket az író végig Állatoknak.

Mivel keveset jegyzeteltem olvasás közben, mert nem találtam érdekesnek túl sok részt, így nehéz idéznem bármit is. Azért megpróbálom:

„Az én utolsó asszonyom folyton a fülemet rágta, hogy miért tartom a robogómat a nappaliban. Hát, a robogó még megvan.”

„Vámpír vagyok, és se plasztikai műtét, se szülői háttér, se pénz nem tesz téged velem egyenlővé. Egy isten vagyok”

Egyébként a Vérszívó Démonoknak van folytatása is, szám szerint kettő – Totál szívás és Csak egy harapás címmel – amelyekben Jody és Thomas kalandjai folytatódnak. A Totál szívás rajta is van a listámon, de nem garantálom, hogy el fogom olvasni.

Christopher Moore: A leghülyébb angyal

„Biz’ a vágy oszlopai összeomlanak a hülyeség súlya alatt.” (Christopher Moore)

 

Vegyes érzelmekkel viseltetek ez iránt a könyv iránt. Volt, amikor jókat röhögtem rajta, de volt, hogy a fejemet fogtam annyira beteg. Bár Christopher Moore-tól mi mást várhatnánk. Csak hát nem nagyon vágytam arra, hogy arról olvassak, ahogy egy flúgos házaspár a temetőben szexel és mindezt a holtak lelkei kommentálják. Na, az egy kicsit sok volt nekem.

Története:

Egy kisfiú - Josh Barker – egy Pine Cove nevű amerikai kisvárosban tanúja lesz, amint a Télapót meggyilkolják egy ásóval. Mindezt karácsony előtt pár nappal. És ugyebár, ha a Télapó halott, akkor nincs ajándék. Így Josh Istenhez imádkozik, és arra kéri, hogy támassza fel őt. Nehogy már ne legyen karácsony.

Isten ezért leküldi a földre egyik angyalát, személy szerint a csoki mániás Razielt, akinek azonban a már említett édesség annyira leköti a figyelmét, hogy nem fogalmaz túl pontosan a feltámasztás során, így a kisvárosra szabadít egy rakás… No, de nem akarom lelőni a poént.

Nem nagyon tudnék kedvenc szereplőt kiemelni, mert egyikük sem nőtt a szívemhez. Van itt füvező rendőr, dilinyós tudós, színésznő, aki folyton hangokat hall, és a „csoki angyala” Raziel, akit a Biff evangéliuma című könyvből már ismerhetünk. És még sorolhatnám.

Elég nehéz úgy idézni belőle, hogy ne áruljak el lényeges dolgokat. De azért megpróbálom:

„A nő eszeveszetten tisztogatta az ásó nyelét, közben vigyázva, hogy ne menjen túl közel a halotthoz…

-          Azt hiszem, az ujjlenyomat rendben van – bólintott Tuck – de engem kicsit aggaszt, hogy a nyélen ott áll alkoholos filccel a maga neve. Ez árulkodó lehet.

-          Ha nem jelölöm meg a szerszámaimat, sosem kapom vissza…”

 

-          Bejössz?

-          Van forró csokid?

-          És hozzá mályvacukrom is – felelte a Démonnő.

-          Áldott legyen a mályvacukor – mondta az angyal.”

Hogy kinek ajánlanám? Aki bírja a durva beszédet és a fárasztó humort, az nyugodtan olvassa el.

Christopher Moore: Biff evangéliuma

Ez a könyv a saját polcunkról mosolygott rám, amikor a Párbajos listámat állítottam össze, és mivel a Páromnak nagyon tetszett, gondoltam én is elolvasom. Nem bántam meg. Igazi visítva röhögős sztori.

Története:

Az Úr parancsára Raziel angyal feltámasztja Biffet – aki egykor Jézus legjobb haverja volt -, hogy egy szállodai szobába zárva írja meg evangéliumát. Vagyis a Messiás gyermek- és ifjúkorának történetét. Hiszen Jézus születésének és halálának körülményeit, tanításait és csodatételeit ismerjük, de nem sokat tudunk arról, hogyan is telt például a gyermek kora. Vajon miket játszottak Biffel? Hogyan szívatták egymást gyerekként? Hogy viszonyultak a lányokhoz? Hogy tanult meg Jézus gyógyítani és halottat feltámasztani? Megtudhatjuk, hogy a 3 napkeleti bölcs hogyan oktatta, készítette fel a Messiáskodásra. (Hiszen egy Messiás élete nem csak játék és mese.) Mindezt sok-sok humorral fűszerezve. Azt nem mondom, hogy hű képet kapunk Jézus életéről, de akár így is lehetett volna, ahogy az Biff evangéliumában meg van írva.

Természetesen a stílus „kicsit” más, mint mondjuk Máté vagy Lukács evangéliumáé, de hát Biff-nek ilyen a kifejezés módja. Mindig megmondja a frankót, ám ezt nem káromkodástól mentesen teszi. „Nem mindig olyan f..a dolog messiásnak lenni, mi?”

Összességében véve azonban jó gyerek, aki végig támogatja, segíti Jézust (vagy, ahogy ő hívja, Jozsót), és a végsőkig harcol barátja életéért.

Olvasás közben óhatatlanul elgondolkodtam, hogy milyen lehet, ha Isten Fia a legjobb barátom. Ha mondjuk, játék közben elesek és felsértem a lábam, ő odajön és meggyógyít. Vagy egy keményebb vizsga előtt, amikor ideges vagyok, csak a homlokomra teszi a kezét és lenyugtat. Ha házibuliban elfogy a pia, ő a vizet borrá változtatva megoldja a problémát. :-)

Na, de viccet félretéve, szerintem ez egy igen ötletes írás, mert mindenkinek szüksége van barátra (vagy barátokra), még Jézusnak is.

„-Asszem igazad van.

- Persze, hogy igazam van, Isten fia vagyok, te hülye.”

„- Szóval mit akarsz tenni? Mindenkihez elhozod Istent?

- Igen. Egy kis szunya után.

- Persze. Én is így gondoltam.”